Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
III. Losonci Báró Bánffy Dezső emlékezete. Az 1911. évi szeptember hónap 5-én tartott emlékünnepen felolvasta: dr. Sárkány Lajos. A teljes pompájában virító tavasz ebben az évben, május 24-1*n kora hajnalban mérhetetlen gyászt borított hazánkra, egyházunkra, erre a kollégiumra s arra a boldog családra, melynek báró Bánffy Dezső volt a koronája, boldogsága, mindene. Az első órákban lehetetlennek képzeltük a hónapok óta rettegett csapás bekövetkezését, hogy ne jöhessen többé körünkbe az az erős ember, akitől erőnket, bizalmunkat nyertük a nagy küzdelmekben s a mindennapi élet fárasztó munkájában. Hát soha többé nem biztathatja a csüggedöket, nem bátoríthatja a lankadókat? Jóságos tekintetének szigorú nézésével nem korlátozhatja a túláradó tetterő féktelenségét? ... .A legmegdöbbentőbb első híradások igazaknak bizonyúl- tak. Meghalt báró Bánffy Dezső ! Immár csak emlékezete, példája lesz buzdítónk, vezércsillagunk az élet rögös utain, ezután csak nagysága ragyogó fényéből, erős akarata és kitartása példáiból meríthetünk erőt; mert ő nincs többé! Ks megmarad minden kötelességünk, melynek buzgó teljesítésére ő tanított! Május 26-án Budapesten az egész ország őszinte részvéte kisérte örök nyugalomra őt, aki életében nem ismerte a nyugalmat, mert minden percét önzetlenül a hazának, ,egyházának s a közérdeknek szentelte. Halála alkalmával a király részvétét fejezte ki az özvegy előtt, temetésén képviseltette magát s a közös gyászban ismét eggyé lett a magyar nemzettel, ismét együtt érezett; inie Bánffy Dezső még halálával is használt nemzetének; mint életében is mindig, mindenben a magyar nemzetet akarta szolgálni. Itt, ebben a kollégiumban kezdette meg pályafutását, a tanulásnak 12 hosszú éve alatt itt gyűjtötte az erőt fényes jövőjéhez; innen kiindúlva tudatosan tört mindig előbbre meg előbbre, mint
