Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
V. Üdvözlő beszéd. 1910. szeptember 4-ikén az elöljáróság nevében elmondotta: Barabás Samu, kolozsvári ref. lelkész, az elöljáróság tagja A kollégium elöljárósága nevében és megbízásából, úgy is, mint az elöljáróság tagja és úgy is, mint e kollégium egyik volt növendéke, szivem melegével üdvözlöm önöket székfoglalójuk alkalmával. Ürömmel és nagy lelki gyönyörűséggel hallottuk az elveket és irányokat, amelyekkel és amelyek felé ifjúságunkat nevelni és vezetni fogják. Mondhatom, hogy önök, kedves tanár urak, nehéz feladatok megoldására vállalkoztak, amidőn a kolozsvári kollégium falai között kerestek és találtak maguknak katedrát. Nem azért nehéz a feladatuk, mert egyáltalában nehéz tanítónak avagy tanárnak lenni, hanem azért, mert önök egy olyan kollégium szolgálatába szegődtek, amelynek több évszázados fényes történeti múltja és így tradíciói vannak, amelyeket úgy az elöljáróságnak, mint a tanári karnak, — mint valami bűbájos talizmánt nemcsak megbecsülni és tiszteletben tartani, hanem azokat teljes integritásukban, minden tehetségünkkel, erőnkkel, minden, bárhonnan jövő támadással szemben, még életünk árán is fenntartani és megvédeni legelsőrendű szent kötelességünk. A fényes történeti múltnak és a tradíciónak már csak gondolatára is úgy tetszik, mintha szellemek rohannának végig soraink között, azoknak a megdicsőűlt nemzeti fejedelmeknek szellemei, akik nagy anyagi áldozatokkal megalapozták és azoknak szellemei, akik az Isten által nekik ajándékozott talentumaikkal magas nívóra emelték és azoknak az utódoknak, szellemei, akik azon meg is tartották intézetünket.
