Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
n Azt hiszem, nagyon tévednek azok, akik a tanári pályának egy magasabb egységben összeolvadó kétféleségét tagadni próbálják. Tévednek, akik nem akarják elismerni, hogy a középiskolai tanárnak, sőt a néptanítónak is szoros értelemben vett tanítói feladatain kivűl tudományos feladatai is vannak. A tudományt szolgálni, azt tovább fejleszteni első sorban éppen azoknak kötelességük, akik tanítanak és pedig éppen a tanításnak mélyrehatóan fölfogott érdekében. Az emberiségnek újkorát talán semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az előrehaladás mozgató tényezője a tudomány lett s világ- és életfölfogásunk is mind jobban-jobban tudományos jelleget ölt. A hit parancsa, az érzelem sugallata, a metafizika miszticizmusa mellett vagy éppen helyette, sőt ellene a szabályozó norma a pozitív tudás lett sokak lelkében s hovatovább mind többek lelkében az lesz. Kétségtelennek látszik előttem, hogy a jövő azé a tudásé, amely pozitív ismeretek alapján válik szabályozójává tetteinknek. E tudás nem fog lerontani semmit abból, ami az emberiségnek szent és drága, de érthetővé igyekszik tenni mindent, amire az embernek szüksége van. Mert — Sámi László szavai szerint — „kevés és hibás tudás: kevés és hibás szabály a szívben“. A tudás még nem minden, de alapföltétele minden előbbrehaladásnak. Legelsősorban azokénak, akik tanítanak. Az iskola elsősorban nem tanít, hanem nevel; de nem képzelek biztosabb és jobb utat, mintha a pozitív ismereten keresztül vezeti neveltjét a nevelés kitűzött célja felé. Csak a pozitív tudás adhat helyes világnézetet s csak a helyes világnézet adhat helyes életnézetet. És ha nagyon kevés vagy éppen hibás a tudás, — még ha jó is a szív, —csak igen kezdetleges viszonyok között lehet tűrhető emberi életet élni. Ilyen kezdetleges viszonyok azonban a kulturált világban már ritkán találhatók. Azért kell a tanítónak a tudomány haladásával lépést tartania, a tudományt magának is művelnie, hogy a lehető legjobb pozitív ismereteit adhassa a nevelés szolgálatára. A tanári hivatás kétfélesége tehát voltaképpen egység, mert a tudás a nevelés szolgálatába szegődik. A tudós tanító, tudós tanár nem szükségképpen jó nevelő is, de hogy valaki jó nevelő lehessen, helyes pozitív ismeretekre kell szert tennie.
