Református Kollégium, Kolozsvár, 1908

122 kötött szerződésben rendszeresített és miniszteri kinevezés alá eső latin német nyelvi tanszék. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1908. aug. 26-án kelt 93575. sz. intézkedésével e tanszékre tanári karunk, elöljáróságunk és egyházi főhatóságunk egyhangú aján­lására Nagy Jenő helyettes tanárt nevezte ki rendes tanárrá. Elöl­járóságunk 1908. okt. 5-én tartott ülésében Nagy Jenőtől a hivatali esküt bevette és 1909. jan. 17-én tartott ünnepélyen őt rendes tanári székébe beiktatta, azon hő óhajtás nyilvánításával, hogy Isten tartsa meg és növelje erejét, tanulásvágyát s szentelje meg lelkét azzal a Krisztusi szeretettel, mely a sok lemondást, mindig körültekintő megffigaaf' és szüntelen önbirálást igénylő tanári szék nagy erkölcsi felelősséggel járó tanítói és nevelői feladatában nélkülözhetetlen. Dr. Imre Sándor tanár távozásával elemi iskolai igazgatóvá Tarkanyi. György tanár választatott meg, egyházkerületi közgyűlési tanárképviselővé pedig Szabó Imre tanár. Ugyancsak a tanév ele­jén Kovács Dezső tanár internátusi és convictusi felügyelői állásá­ról lemondott; helyébe ez állásra Nagy Jenő tanár választatott meg. Helyettes tanárok és internátusi segédfelügyelők voltak: Makkay Ernő és dr. Bodola Gyula. A német-magyar nyelvi tan­székre helyettes tanárul előbb Csáki Richárd szakvizsgálatot állott tanárjelölt alkalmaztatott, de ő időközben váratlanul stipendiumot nyerve — pár heti működés után külföldi tanulmányútra távozott. Helyébe helyettes tanárul l/ass Béla végzett tanárjelölt választatott meg. Az éneket Imrék Zsigmond ref. énekvezér tanította, az ének­és zenekart Seprődi János rendes tanár vezette. Részint amiatt, hogy a német-magyar nyelvi helyettes tanári tanszéket csak nov. 6-ra sikerűit betölteni, részint betegségi esetek miatt, részint más nehézségek következtében a lefolyt tanévben nagyon sok tanórát kellett helyettesítéssel ellátni. A helyettesítést mégis nagyrészben a szolgálatban levő tanárok végezték, csak három hétig helyettesí­tett Thury Zsigmond végzett tanárjelölt és kevesebb számú tan­órán Joó József tanárjelölt. Az elemi iskolában Antal Gyula rendes tanító mellett ideig­lenes minőségben alkalmazott tanítók voltak : Piskolti Gyula, Róth Gyula és Valkai György. Intézetünk tanévi működése és élete fel van tűntetve az érte­sítő illető fejezeteiben. A beírt tanulók száma a főgymnasiumban 381, kevesebb 9-czel, mint a megelőző tanévben; évközben kimaradt 11, beteg­

Next

/
Thumbnails
Contents