Református Kollégium, Kolozsvár, 1907
I. Iskolai évet megnyitó ima. Irta és 1907 szept. 5-én elmondotta Tárkányi György vallástanár. Mint az eszterág az égen, a gerlice, fecske és a daru könnyű szárnyakon vándor útjokra kelnek, ha rendelt idejük eljött, kibontva reménysége szárnyait, útjára kel rendeltetése pályafutásain itt a mai nappal munkás sereged is, hogy eljött hozzánk hívó szózatod. Íme engedünk hívásodnak, követjük lelkünk ösztönzését s hogy megtaláljunk, keresve téged, útra kél lelkünk, mert a te közelséged oly igen jó nekünk, mert te vagy, a mi szivünknek kősziklája és a mi örökségünk, óh Isten, mindörökké te vagy és csak tebenned nyugszik meg a mi lelkünk. Keresünk Téged. Nézzük egeidet, hol a végtelen űrben virágok millióit tartod kezed erején, melyek körülted rendre keringenek és akaratod egyik saroktól a másikig hat és ime, „az egek beszélik a te dicsőséged s kezeid munkáját hirdeti a mennybolt. Nincs hangjuk, sem beszédük, zengésük kihat mégis az egész földre és a világ végére az ő mondásuk.“ Nézzük a földet, melynek színén tél és tavasz, vetés és aratás, virágzás és gyümölcsözés meg nem szűnnek, melyen teremtményeidnek megszámlálhatatlan sokasága él és örvendezve az életnek keresi a boldogságot s betöltve rendeltetését ismét elmegyen, hogy új nemzedékeknek adjon helyet, melyen a végtelen tenger és a fűszálon reszkető harmat, a búsult vihar szárnyának zúgása és az érett kalász zizegése, zengő madárdal és szétáradó virágillat bizonysága erődnek és hatalmadnak, hirdetője bölcseségednek és jóságodnak, hol léted hirdeti minden, az égen és földön lángbetükkel olvashatni az igét: csodás nevednek örök dicsőségét. Keresünk téged keblünk szentélyében, melynek rejtekeit eltölti lelked, az értelemnek és bölcseségnek, tanácsnak és bátorságnak, 1*