Református Kollégium, Kolozsvár, 1907
140 megcsaló képeket. Most is azt mondom, ne képzeletüknek, ne csapongó vágyaiknak engedjék át magokat, hanem emelt fővel, nyitott szemmel tekintsenek körül s haladni akarva lábokat ne tegyék szétmálló göröngyökre, kisikló kavicsokra. Fiatalok, de már vannak tapasztalataik. Életök új fejezetében úgy boldogulhatnak, ahogyan eddigi élményeik tanulságait használni tudják. Hiszen ez az egyszerű iskolai élet magában foglalja parányi alakban mind, ami rajta kívül esik. Meglátják, mily gyakran jut majd eszökbe, hogy ez vagy az az újnak tetsző tapasztalás csak nagyobb mássa a régieknek. Ezek közül jegyezzék meg most azt, hogy az iskolai életben váltogatta egymást a munkaidő és a szünet, de a szünetre amaz mindig elkövetkezett. Ne higyjék hát, hogy most új életet kezdenek, mert még azt találná képzelni valamelyikük, hogy ez az új élet csupa tökéletes vakáczió, amilyennel ime kezdődik. Ellenkezően. A szünidők egyre rövidülnek s Önöknek egyre nagyobb szükségük lesz itt lefolyt idejük komoly tanulságaira. Nem beszélek a szédülésről, melyet említettem, nem mutogatom a szakadékokat, melyek tájékára mindnyájokat aggódva bocsájtom. De ajánlok orvosszert a szédülés ellen, eléjük tolom a korlátot, mely a mélységbe bukástól megóv, hacsak át nem ugornak rajta vagy át nem bújnak alatta. Csak annyit mondok: vezesse Önöket életök munkájában Széchenyi szelleme, mely azt mutatja, hogy nem lehetünk sem Pató Pálok, sem Hűbele Balázsok; legyen filozófusok Arany János, ki békén tudott egész életében gyalog járni (Epilógus); kétségeikben hallgassák meg Madách szavát, nézzék végig újra meg újra Adám vívódásait — a római jelenetet is! — és akkor az imént emlegetett szabadság megvalósúl, az élet útján egyre feljebb hágnak. És akkor — akkor megértik, hogy a leghányatottabb életnek is lehet nyugvó pontja, de az életnek nem szükséges hányátoknak lennie... Most menjenek abba a körbe, mely eddig nyugalmokat biztosította: menjenek haza s örvendjenek együtt családjokkal; a vidékiek képzeljék el az otthoniak örömét s érezzék mindannyian, hogy az élet annyit ér, a mennyi örömet a nekünk kedveseknek szerezni tudunk! Igyekezzenek minél többször örömet okozni a hoz- zájok közel állóknak; saját boldogságokat ezzel szolgálják igazán!
