Református Kollégium, Kolozsvár, 1907
119 Egészségi tekintetben nem minden baj nélkül folyt le a tanév. Vörhenybetegség miatt kétszer zárta be intézetünket a városi hatóság: szept. 18-tól okt. 1.-ig és nov. 23.-tól decz. 1.-ig. Az igy bekövetkezett mulasztást azzal igyekeztünk pótolni, hogy őszi szünetet nem adtunk és a pünkösti szünetet a 3 ünnepnapra szorítottuk. Súlyosabb betegségi eset az összes tanulók között 33, járványos 12 volt. De a bajt kiállották szerencsésen mindnyájan. Mégis nem mondhatjuk el, hogy a halál ez évben megkímélte intézetünk tanulóifjúságát. 1908 ápr. 10-én meghalt Kálmán József Vili. o. tanuló, főgymnasiumunk egyik legkiválóbb tehetségű, legszebb reményekre jogosító növendéke. Tüdőbaj támadta meg serdülő korában. Hat évig küzdött a súlyos kórral, de ereje folyton gyöngült. A jelen tanévre már be sem írathatta magát. A gyöngéd édes anyai ápolás és testvéri szeretet áldozatai sem tudták megtartani az életnek. Nyújtson vigaszt az isteni gondviselésben való megnyugvás és az, hogy mig ereje engedte, övéinek mindég örömöt szerzett. A vizsgálatra állott tanulók tanévi munkájáról a statisztikai táblázatok nyújtanak képet. Mint az értesítőben látható, a rendes tantárgyak mellett tanultak növendékeink rendkívüli tantárgyakat is: szabadkézi rajzot, gyorsírást, müéneket, zenét, vívást és céllövést. A céliövés a középiskolai rendkívüli tárgyak sorában a legújabb s még kevés tanintézetben van gyakorlatban. Hogy főgym- nasiumunk növendékei ebben is nyerhetnek képzést, Szabó Imre tanár önzetlen fáradozásának köszönhető. Az ő kezdeményezésére és buzgólkodására nyert intézetünk a 21. honvéd gyalogezred parancsnokságától módot és eszközöket ingyen a céllövési gyakorlatokra, melyeken időt és fáradságot nem kímélve teljesítette a felügyelést, vezetve a tanulókat a távollévő honvédlövőtérre. Őszinte hálával van intézetünk Kovács Antal honvéd százados iránt, ki nemcsak a gyakorlatokat vezette lelkesen, hanem Szabó Imre tanárral együtt jutalmak adásával is buzdította növendékeinket. Az ifjúsági önképzőkör, olvasóegyleti és testgyakorló-kör ez évben is hasznosan működött közre a‘tanulók szellemi és testi erejének gyarapítására. A tanévet megnyitó és bezáró ünnepélyeken kívül október 31-én,