Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
21 Kicsiny, árva gyermek volt, mikor iskolánk falai közé került. Tiz-tizenegy évet töltött itt oly szorgalmas tanulással, hogy az akkori igazgató, Porcsalmi András szeretetét, bizalmát megnyerte, ennek tanításait, buzdításait szivébe véste, soha el nem feledte, példáját követte tanulásban, kéziratok másolásában, hogy lelkét megtöltse az akkori ismeretek tömegével. 1643 őszétől 1648 nyaráig a gyulafehérvári főiskolában tanult. Tanárai, Géléi Katona István ref. püspök szeretetével dicsekedhetett, mikor a püspök közreműködésével nyert segélyre támaszkodva, a külföldi egyetemekre indult tanulni. És ö tanult a tudomány után sovárgó lélek igazi, nemes hevével; nemcsak tanult, hanem értekezéseket is irt, sőt önálló munkák szerkesztését is megkezdte, vagy befejezte. Megérdemelte a reája fordított segélyt, megérdemelte, hogy a gyulafehérvári, fejedelmi főiskola tanára legyen. A franekeri, leydeni, utrechti és harderwyki egyetemeken a calvinismus fészkeiben végezte tanulmányait, megtanulta azt is, hogy a tudóst meg kell becsülni, akármely felekezethez tartozik. Rengeteg tudással, széles látókörrel tért vissza hazájába. Egyko- ruak tanúsága szerint oly hévvel, akkora szeretettel és sokoldalu- ságga! kezdte meg tanári működését, hogy az ifjúság rajongva lelkesedett érette. És mégis el kellett hagynia gyulafehérvári állását azon gyanúsítás miatt, hogy forradalomra vezető presbyterianus elveket vall. Bizonyosan sok és mély keserűség nyomta Apáczai szivét, mikor Kolozsvárra jött. Bizonyosan szólt is, irt is róla; de ma már nincs nyoma. „Az iskolák igen nagy szükségéről“ Kolozsvárt tartott megnyitó beszédében csak a papok dölyfös magatartására tesz keserű czélzást. Egyébként úgy látszik felejteni kívánt minden személyes sérelmet; egész lelki erejét új iskolája szervezésére, megerősítésére fordította, s mikor főiskolák, egyetemek, tudós társaság felállítását sürgette, az lebegett szeme előtt, hogy a nagy közönség tanulását mozdítsa elő, hogy oly világi közönség nevelését teremtesse meg, mely átérti, átérzi az iskolázás szükségét és áldozni is tud e czélra. A hamvaiból alig fölépült nagy teremben azért kesereg, hogy nincsenek tantermek, ostorozza a tanulókat, kik testi nyomorúságtól féltükben menekültek az iskola oltáraihoz, lelki tehetség nélkül; feddi a tanítókat, kik hajlam nélkül foglalták el állásaikat
