Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

XXXVII

hirdet, a minek kellő méltánylásától akkor még távol állottunk. A méltánylásig ma már elérkeztünk, a cselekvésig ma sem. Hangzani hangzik a jelszó igen gyakran; úgy távolról nézve, czíme- ket olvasva még azt hihetné valaki, hogy csakugyan van magyar közművelődési politika, Apáczai Cseri János azonban elég világosan megérteti a tévedést.

Apáczai azt hirdeti, a mi igazán nemzeti nevelés, de nem azt, a mit annak neveznek. E kifejezésből ugyanis jelszó lett, ennek következtében a tartalma el is mosódott, másrészt túlságosan meg is növekedett — már a hogyan nézzük a dolgot, Apáczainál a szó nincs meg, a fogalom azonban szerényen értve, de komolyan véve, kifejlett eszméjének a magva. E szerint a nemzeti nevelés a köznevelésnek olyan rendezését jelenti, mely megfelel a nemzet helyzetének s tekintettel van a nemzet jövendőjére. Ennek a felfogásnak nálunk Apáczai az első, tudatos, irodalmi képviselője, a mi nem jelenti azt, hogy e felfogás csiráját, egy-egy alkatrészét vagy épen mását régebbi időben meg nem találhatnék.

Maga is tudja, ki is mondja, hogy a nemzeti közműveltség eszméjét szolgálva az egyházi reformáczió elveit alkalmazza és valósítja. Tovább halad tehát azon az. úton, melyen a magyarság már régen megállóit. Ezzel rendkívül kimagaslik kortársai közül, tudatosan folytatja a régen kezdett munkát, melytől a környezete rettenetesen elmaradott volt. Hiszen a miből Apáczai kiindult, hogy a tanulás sikerének, a megértésnek, az anyanyelv a feltétele, ezt előtte száz évvel hangoztatta már Ramus Péter, még többel Erdősi Sylvester János. A tanítás módszerében követhették volna legalább Erdélyben Keresztúri Pált. A közoktatás nemzeti jelentőségét pedig jól látta Luther, de Bethlen Gábor is. A reformátorok szelleme azonban idegenné lett már, a haladás megállóit, sőt az eredménye az emberek tudta nélkül egyházi, iskolai téren el is satnyúlt. Nem csak nálunk ; másutt is. Azért aztán Apáczait újítónak, a hagyományos rend megbontójának nézték és dehogy is mentek utána.

Főképen a kultúrpolitikai szempontot volt nehéz elfogad- niok, annyira újnak tetszett az, hogy a nemzeti jövendőnek nem a kardforgatás, hanem az iskola-állítás a feltétele. Az iskolát teljesen egyházi intézménynek tekintették, Apáczai pedig egészen a Protestantismus szellemében az iskolának a politikai társaságra