Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

XX Szvacsina Géza. Méltóságos Főgondnok Úr, mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Kolozsvár szab. kir. város törvényhatósága nevében jöttem a hitnek és hazafiságnak annyiszor megszentelt eme falai közé, hogy meg­hajtsam az elismerés lobogóját, elhozzam Kolozsvár sz. kir. város törvényhatóságának tiszteletét és üdvözletét a nagy, hatalmas kulturális testület számára, amely 3 századon keresztül ebben a városban teljesítette magasztos feladatát. Szeretném ebben a pilla­natban a letűnt 3 századnak rég pihenő alakjait felidézni, meg­mondani nekik Kolozsvár városa nevében, hogy ez az ország, melynek felvirágzásáért hittel, lelkesedéssel eltelve annyit küzdöttek, ez a szeretett város, amelynek polgárai közt éltek és amelynek megszentelt csarnokaiban a magyar ifjúságnak hirdették a hitet a nemzet örökkévalóságában, a reményt a jövő jobbrafordulásában és a tudományt, a nemzet előhaladását, most szeretettel, becsü­léssel és tisztelettel gondol reájuk, mert kivették részüket a mun­kából, azért megilleti őket a dicsőség, amint osztoztak a bánaton és mert előkészítették a jövendőt: neveltek hü fiakat ennek a hazának, derék polgárokat ennek a nemes városnak. De ők, rég pihenő alakjai a múltnak, már nem hallják szerető városuknak, Kolozsvárnak elismerését, azért Önökhöz fordulok, jelenlegi vezetői ennek a kollégiumnak, Önökhöz, letéteményesei 3 század tradiczióinak és eszméinek, vegyék át Önök az üdvöz­letei, Önök, akik azt a nagy müvet abban a szellemben, amelyben nagy mestereiktől átvették, továbbépítették, Önök, akik annyi nemes dolgot cselekedtek, akik a haladó korban régi puritánsággal illesz­kedtek bele a megifjodó Magyarország új kereteibe, Önök, akik nemcsak hirdették, de követték is a vallásszabadságot, az egyenlő­séget, hirdették a vallási türelmet, a tanszabadságot és ez által előmozdították Kolozsvár városának békés fejlődését, hozzájárultak kultúrájának emeléséhez és emelték, híressé tették Kolozsvár egyik büszkeségének, a kolozsvári rcf. kollégiumnak hírét nevét ország­szerte. Kolozsvár városa törvényhatósága nevében jöttem tehát, hogy a város nevében adjam át tiszteletét, nagyrabecsülését és elisme­rését. Mert mindaz, aki csak egy paránynyal is emelte a tudomá­nyosságnak azt a világító oszlopát, mely 300 éven át hirdette e

Next

/
Thumbnails
Contents