Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
95 Miként ebből a táblázatból is kitűnik, a növendékeinknél — a VIII. osztályt kivéve - általános fejlődés tapasztalhaió. Kitűnik az is, hogy a bennlakók nem maradtak a künnlakók mögé, sőt egyes osztályokben (/., III., IV., V.) a bennlakók átlagos súlygyarapodása nagyobb. A mindkét vizsgálatra jelentkezett 358 gymn. tanuló közül gyarapodott 301, nem gyarapodott 29, fogyott 28; az elemi 117 tanulója között gyarapodott 68, nem gyarapodott 32, fogyott 17. Feltűnő azonban a VIII. osztály testsúly csökkenése úgy a benn-, mint a künnlakók között. A bennlakók közül egyik sem gyarapodott, a künnlakók közül is csak három. Az átlagos testsúly csökkenés a bennlakóknál egy, a künnlakóknál másfél kilógramm. íme a Vili. osztály végén leteendő háromféle vizsgálat milyen hatással van az ifjúra! Megfigyeléseimet és vizsgálataimat kiterjesztettem természetesen az egész ifjúra, s megállapítottam a többek között a fogak állapotát az összes tanulóknál. Hogy mily szomorúak az adatok ebben a tekintetben, kitűnik az alábbi összeállításból, a melyet okulás czéljából igtatok ide s a melyből kitűnik, hogy mily kevés gond fordíttatik a száj és a fogak ápolására: Az 1 elemi oszt. 20 tanulója közül rossz fogú 7 vagyis 35 0°/o A 2 „ 28 JJ JJ JJ JJ 19 JJ 67'8% A 3 „ 39 JJ JJ JJ JJ 31 JJ 79'4'Vo A 4 „ 43 JJ JJ JJ 31 JJ 720% Az 1. gymn. „ 62 jj JJ JJ JJ 34 „ 54'8°/o A II. „ „ 56 JJ JJ JJ JJ 40 JJ 71' 4°/o A Hl. „ „ 56 JJ JJ JJ „ 40 JJ 71-4% A IV. „ n 47 JJ JJ „ JJ 34 JJ 72-3% Az v. „ „ 54 jj JJ JJ JJ 36 jj 66 6H/o A VI. „ n 42 JJ JJ JJ JJ 28 „ 66-67o A VII. „ „ 37 JJ JJ jj JJ 30 jj 810% A Vili. „ „ 24 JJ JJ „ JJ 18 JJ 75 0% vagyis 508 JJ JJ JJ JJ 348 JJ 68'5% Az évközben többször megtartott szemvizsgálások alkalmával sem trachomást, sem arra gyanúst nem találtam. Az általános orvosi vizsgálat alapján különböző, itt nem részletezhető okok miatt 44 tanulót teljesen, 96-ot részlegesen (szer