Református Kollégium, Kolozsvár, 1905

91

tatta cl szemét, szivét a szultán fényes koronája, királyi czime; nem szolgája, hanem szövetségese maradt. Diadal maival békére kényszerítette Rudolfot; de elismerte királyának, hogy ne zúdítsa Magyarországra a nyugati katho- likus hatalmasságoknak s ezekkel együtt az ellenök majd biztosan induló törököknek pusztító hadait. A politikai bölcseség békét parancsolt a kipusztított Magyarországnak. Bocskay e parancsnak engedelmeskedett s örök dicsőségére szolgál, hogy nem nyugodott, mig czélját nem érte.

A bécsi béke 1606. jun. 23-án, biztosította a katho- likus, ágostai és helvéthitvallások hirdetésének és gyakorlásának teljesen egyenlő és korlátlan szabadságát az egész országban, kivétel nélkül mindenütt. Rudolf hozzátette ugyan, hogy „a római katholikus vallás sérelme nélkül“ ; de Mátyás szeptember 29-én megnyugtató felvilágosítást adott, hogy e szavak mögött nem rejlik rosszakarat.

A jövő országgyűlés nádort választ, ki a király távollétében magyar tanácsosokkal kormányozza az országot; e tanácsba az egyháziak közül csak megyés. püspökök nevezhetők ki. A győri és komáromi várkapitányságokon kívül minden hiva'alba kizárólag magyarokat kell kinevezni, valláskülönbség nélkül; jószágok csak magyaroknak adományozhatok; Bocskay nemesítései érvényben maradnak, adományait fölülvizsgálja a jövő országgyűlés s az igazoltakat megerősíti. Bocskay kapja Erdélyt, mint Báthory Zsigmond s hozzá Szathmárt, Tokajt, Ugocsa és Beregvármegyét; a béke megtartásáért kezességet vállalnak az örökös tartományok.

Ezekhez járult Bocskay közvetítésével a törökkel megkötött zsitvatoroki béke.

Bocskay elérte czélját; de örömét nem élvezhette, az alapra nem építhetett; súlyos betegség bénította meg testét, lelke azonban ép maradt s a jövőbe látó észszel irta meg végrendeletét 1606. dec. 17-én. Az erdélyiekre vonatkozó rész igy szól: „Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a né