Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
116 kisértéseknek, de a te szent lelked őrt állott mellettünk, őrző angyalaid tábort jártak körülöttünk és nem engedted, hogy győzedelmeskedjék a gonosz rajtunk. Visszatekintünk az elmúlt esztendőre. Voltak szükségeink: te kielégítetted azokat, hogy semmiben meg nem fogyatkozánk, szárnyra keltek vágyaink és reményeink, te megvalósulni engedéd közülök, a miket bölcséged jónak látott számunkra megvalósítani és a mik szent akaratoddal megegyeztek. Voltak csalódásaink és veszteségeink, tudjuk, hogy ezeket is bizonyára javunkra rendelted, hogy e vesztések és csalódások neveljenek az életre, hogy tudjunk tűrni, lemondani s megtanuljuk alázatosan zúgolódás nélkül megnyugodni. Szívünk teljességéből száll hozzád a hálaadás, magasztalás szava: legyen áldott a te szent neved, legyen áldott, hogy megtartottál, megsegítettél, s munkánk végére szent kegyelmedből eljuttattál. A számadás komoly, nagy perczei ezek. Visszatekintünk véghatáránál az elmúlt esztendőre és lelkünk elmerül annak emlékeibe. Magunkba szállva kérdjük: a miképen te hű voltál hozzánk és meg nem rendült a te hűséged mi hozzánk, vájjon hívek voltunk-é mi is hozzád és a te szent törvényeidhez ? A miképen te megteltél mindent, a mi javunkra és üdvösségünkre szolgált, elvégezttink-é mi is mindent, a mivel megbizatánk? Használtuk-é drága ajándékodat, az időt, a mely rohan visszatérés nélkül, nem várva reánk? Követtiik-é a nagy törvényt, a melyet mindenütt látunk magunk körül s a mely arra int, hogy az élet nem ad ingyen semmit, mindenért meg kell fizetni a bért s ez a bér: a munka és hü igyekezet? Haladtunk-é előbb az ismeretekben, gazdagabbak lettünk-é a lelki kincsekben, a melyek képesekké tesznek földi hivatásunk minél tökéletesebb betöltésére ? Mindenekfelett gyarapodtunk-é a te ismeretedben és tiszteletedben, a bölcseségben, a melynek kezdete és koronája a te félelmed, gyarapodtunk-é abban a ki a fő,
