Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
A magyar népies díszítő művészet fejlesztéséről. A művészet időnként való elváltozása, majd fellendülése, majd alább szállása a művészetek történelméből ismeretes. Az oka egyrészt az, hogy az emberiség a szépről koronkint új meg új fogalmakat alkot magának, másrészt, hogy a művészet is koronként új eszmék szolgálatába áll. A nagy eszmék mindenkor világszerte tért hódítottak, a tanulmányok közkincsekké váltak; az emberi tapasztalásból leszűrt igazságokért pedig a jó, a szép és az igaz iránt fogékony ember mint azelőtt, úgy ma is lelkesül. A művészet ama fellendülésének, mely a 15-ik és 16-ik században oly csodálatos eredményeket hozott létre, hasonlója indul meg napjainkban. A képzőművészet minden ágában tapasztalható újítás, vagy az arra irányuló törekvés az egyének lelkesűltsége, munkakedve, a modern irányzatnak már is szembetűnő produktumai a renaisancenak ismétlődését sejtetik. A külföldi államok művészete erős forrongásban van már évtizedek óta s nem régiben bár, de hozzánk is eljutott a gyakorlati Amerika és a művelt nyugat tapasztalati tanúimányának híre és nálunk is bevált művészi kísérleteinek nagyszerű életrevalósága. Művészeti iskoláinkban már évek óta kezd életbe lépni a rajzoktatás új gyakorlati iránya, mely mintegy első lépés az Amerikából idáig hatolt művészi áramlat befogadásához. Ez az idegenből behatolt művészeti irány szükséges volt arra, hogy a már eltespedt európai művészet légkörét mint egy kedvező nyúgati légáram felfrissítse és új életre keltse. Nehány európai állam pl. Anglia megőrizte nemzetiességét, vagyis az új hatások folytán művészetének eredetiségét, egyéni és nemzeti jellegét nem vetkőzte le,