Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
10 — hogy engedjétek hozzám a kisdedeket, hanem kérjük az ifjúságnak apraját, nagyját, hogy jöjjenek hozzánk, a tanárokhoz gyermeki bizalommal, kérdésekkel, hogy gyújthassuk föl szivökben az értelem és tudás lángját. Ha kérésünket teljesíti az ifjúság, tanításunk, nevelésünk menete ragyogni, tündökölni fog a szülőknek örömére, a magyar nemzetnek dicsőségére. Nem akarok kételkedni, bár szolgálatom hosszú ideje alatt sokszor kellett ingadoznom reményeimben. Bízom magunkban, a tanárokban, kik tudásuk, tehetségeik legjobb erejével igyekeznek kikutatni hogy minő ismereteket kell kiegészítni; bízom türelmükben, hogy a mit százszor elmondtak, százegyedikszer is megmondják. Legjobban bíznám abban, ha az én kedves fiaim annyiszor fordulnának kérdéssel tanítóikhoz, a hányszor szükségük van rá; ha félretennék a szégyenkezést s újból meg újból megkérdeznék, a mit nem tudnak. Ez az igazi tanulás, akár könyvekből, akár tanáraitól vagy tanulótársaitól szerzi meg ismereteit valaki. Erkölcsi bizalomnak nevezik ezt a viszonyt tanuló és tanár között. Ezt kötöm szivetekre, kedves fiaim, az iskolai év elején s a legjobb remények közt nyitom meg az 1904-5-ik iskolai évet. — Kérem Kálmán János dr. és Deák István ifjú kartársainkat, tartsák meg székfoglaló értekezéseiket.
