Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
— 25 előállítani s talán a Chili-salétrommal is lehet versenyezni. Ilyen úton a kötött N. szükségletet hosszú időn át fedezheti az emberiség. A másik esemény az alkalmazott chemia V. nemzetközi congressusának jun. 3-án Berlinben tartott egyik ülésén dr. Frank Adolf szájából elhangzott felolvasás volt. Az említett tudós az újabb időben a Moissan-féle elektromos kemenczében előállított calciumcarbidból készített cyainamidot, olyan vegyületet, melyet vízzel magas nyomáson kell csupán hevíteni, hogy ammóniák keletkezzék belőle. Vagy ammónia alakjában, vagy nyersen, cyanamid alakjában a növények N. szükségét teljesen ki lehet e vegyülettel elégíteni: a calciumcyanamid a talajban gyorsan átalakul. Az árban a salétrommal kiállja e műtrágya a versenyt. Az emberi elme találékonysága előreláthatóan sokáig el fogja hárítani a táplálék szükségből előálló veszedelmet. * * * Az elmondottakból további fejtegetések nélkül is kitűnik az, hogy a természet háztartásában, mint minden anyagforgalom, úgy a nitrogenium forgalom tekintetében is teljes egyensúly uralkodik. Az ember ugyan lefoglalja s elpazarolja a kötött nitrogenium egy részét, de pótlásáról is maga az ember gondoskodik; ha nem teszi, az emberiség adja meg életével az árát. A hitványnak nevezett rög még hitványabb apró, csak ezredrész miliméterekkel mérhető lakói hatalmas tényezői az emberi életnek is, s az egész földi életnek. Méltán felteheti a kérdést a közönség — de magam is magyarázni kívánom, miért hoztam ma és épen itt e helyen elő e kérdést és egyáltalában miért tartottam szükségesnek e némelyeknek talán hosszú fejtegetéseket. Ez intézet tanítani, nevelni hívott el rendes tanárai sorába: mikor ez új minőségemben itt e falak közt először jelenek meg, jövő s már megkezdett hivatásomhoz híven tanítani, nevelni akarok. E rövid, a természettudományok