Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
13 — is fejlődött ki, a melynél szebbnél szebb gyermek- és ifjúsági istentiszteleti beszédek találhatók. Jgaz, hogy az igehirdetéssel összekötött ifjúsági istentiszteletek tartása körül kollégiumunknak szomorú tapasztalatai vannak. Magam is tanúja voltam mint tanuló, hogy az istentiszteletet végző fiatal prédikátor készület- lcnsége és ügyetlenkedése miatt az istentiszteletek komoly és méltóságteljes aktusa nevetséges és botrányos komédia lett. Azonban egy eset miatt pálczát törni az egész törekvés felett nem szabad, nem lehet. Különben is, amint mondám, egyetemes konventünk világosan és határozottan elrendelte a beszéddel tartandó ifjúsági istentiszteletet minden collegiumunkban és én meg vagyok győződve, hogy elöljáróságunk nem fog akadályt gördíteni azon törekvésem elé, hogy a hidegebb időszakban, a mikor a tanulók egészségének koczkáztatása nélkül nem mehetünk templomba, ilyen alakban tartsuk az istentiszteletet. Előbbi állásomban, mint sepsiszentgyörgyi vallástanár, négy éven át minden vasárnap tartottam a hidegebb időszakban a collegiumban tartott istentiszteleteken beszédet s elmondhatom és bizonyságot tehetnek mellettem az ottani collegium tanárai s bizonyságom a prot. sajtó, a mely elismeréssel fogadta itt elmondott és közrebocsátott beszédeimet, hogy nem végeztem haszontalan munkát ezeknek a beszédeknek megírásával és elmondásával. Való igaz, hogy a homiletika nem egy kívánni valót találhat ezekben a beszédekben a szónoki szerkezetet illetőleg, azonban nem is törekedtem szónoki beszédek tartására. Beszédeim inkább egyszerű tanítások akartak lenni a kér. vallás egyes igazságai, a Biblia szebb részei felett, a tanulók életviszonyait, lelki szükségeit tartva szem előtt. Tanításaimat igyekeztem a tanórákon — nemcsak a vallástani, hanem a más órákon — szerzett ismereteikkel összekapcsolni s ebből a czélból törekedtem, a mennyire lehetett, a más tantárgyakkal, a növendékek olvasmányaival is megismerkedni. Igaz, hogy ezekre a beszédekre való készülés nem kis munkát adott nekem s mondha-