Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
8 Hogy pedig én ezt mi módon hiszem elérhetni, mi módon fogok erre munkálni, erre nézve fogok most tanári beköszöntő értekezésemben egyet és mást elmondani. A munkakör, a melyre a Gondviselés elhívott, nem új, nem ismeretlen előttem. Ez a tizedik éve immár, hogy gimnáziumi tanulók vallásoktatásával foglalkozom : öt évig ideiglenes minőségben ennél az iskolánál és az utóbbi négy év alatt Sepsiszentgyörgyön mint rendes tanár. Ez alatt az idő alatt bőségesen volt alkalmam megismerkedni feladatommal, teendőimmel működésem körében. És a mivel már legelőször tisztába jöttem, az annak a szomorú tapasztalása volt, hogy nagy hiányokat, nagy mulasztásokat kell ezen a téren helyrepótolni. Az ifjúság vallásos és egyházi életének gondozása egyházunkban egész vonalon s igy gimnáziumainkban is el volt hanyagolva egészen az újabb időkig. Ennek egyik legfőbb oka a gimnáziumokban a tanárképzés átalakulása volt. A múlt század utolsó pár évtizedéig a gimnáziumi tanárok papi s épen felekezeti kiképzésben részesültek s így a gimnáziumi tanítás is egészben egyházias jellegű volt. A tanárképzés átalakulásával maradt egy-két papi képesítéssel is biró tanár, a nagy rész azonban a felekezetközi egyetemi képesítéssel jutott tanári kathedráinkra, a mely körülmény, ha előnyös volt is általános paedagogiai szempontból, de az akkori viszonyok között a vallásos és egyházias nevelést tekintve, épen nem volt az, mert ha meg is volt bennük a vallásos buzgóság, az egyháziasság, hiányzott a szakismeret, hogy kezükbe vehessék a vallásoktatást. Református egyházunknak pedig elkerülte a figyelmét vagy nem is tartotta szükségesnek, de anyagi ereje sem igen engedte, hogy a megváltozott viszonyok között megfelelő intézkedéseket tegyen. A gimnáziumi vallásoktatást vagy a gyülekezetükkel amúgy is elfoglalt lelkészekre bízta, a kiknek alig jutott valami ideje a gimnáziumi tanulók vallásos életének gondozására vagy végzett theologusokra, a kik egy pár évi kísérletezés után paro- chia után néztek.
