Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
— 98 megsértett ügyében a királyi szék elé kívántak terjeszteni a rendek. A felirat fölterjesztését újból követelni kellett, a kormánynak pedig magyarázni, hogy puszta szótól soha ne tartson; mert a valóságos elégedetlenség csak tettekből eredhet s a szónak is csak akkor lehet hatása, midőn halmozott igazságtalanság és törvénysértések a népnek kebelét erre előre elkészítették. A főrendeknek is magyarázni kellett, hogy Wesselényi esetében ugyanazon hatalom sértette a közbátorságot, melytől annak hiv megőrzését várja a nemzet. Hiában való volt az ékesszólás, az igazság, a törvény, a nemzet közvéleménye; az országgyűlés nem tudta meggátolni Wesselényi elítélését. Új sérelmek, új ingerültséget keltettek. 1839-ben a rendek nem ajánlottak katonákat addig, mig a szólásszabadságon ejtett sérelmet föl nem terjesztik. A november 21-diki gyűlésen Deák Fe- rencz keserű humorral hozta föl, hogy „a kormány részéről mindig emlegettetik a bizodalom, azonban senki sem beszél többet az egészségéről, mint a beteg; kiki legtöbbet emlegeti, a minek leginkább híjával van. Csudálkozni lehet valóban, hogy valaki még csodálja, hogy a magyarnak — kinek panasza, hogy százados sérelmei nem orvo- soltatnak — a kormányban bizodalma nincsen. Ezen eset nem akarva is azon palócz asszony panaszát juttatja eszébe, ki panaszkodott a felett, hogy fia nem szereti, holott ő eleget veri. Ha csökkent tehát ily körülmények közt a nemzetnek kormányához való bizodalma, nem ter- mészetes-e? Véleménye szerint katonaság nélkül lehet tanácskozni, a szólás szabadsága nélkül nem; tehát a szólás- szabadság sérelmét kell előbb orvosolni. Ebben nem lát semmi tiszteletlenséget, de ha ez utóbbi talán volna is benne, mentsen Isten, hogy e gyöngédség miatt a nemzet valaha nemzeti jussait feláldozná. Kedves ifjúság! Szándékosan foglalkoztam hosszasabban a jobbágyság és a szólásszabadság ügyével, hogy legalább e két
