Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

91

tartása és a munkakedv felkeltése czéljából illusztrálásul elmondtunk, ennek beemlézését és felmondását mind megköveteljük tanítványainktól is. Másik gyakori hibánk a leczkék felkérdezésében az, hogy mintha vádlottakat és bűnösöket vallató vizsgálóbirák volnánk, akként faggatjuk és igyekszünk ennek és annak nemtudásában elcsípni tanítványainkat.

Nem igy cselekedett Parádi, habár rendreintő szavaiban gyakran ijesztett: „No várj csak, te tahó, te tuskó, majd megexaminállak én.“ A kérdésére adott első jó felelet azonnal lefegyverezte nemes indulatját. 0 a leczkék felkérdezésében a sokból gondosan kiválasztotta a lényeget és csak ennek a tudását követelte, de ezt aztán szigorun. Elengedhetetlenül megkívánta, hogy kérdéseire értelmes mondatokban, correctül feleljenek, de nem tűrte senkinek, hogy bememorizált adathalmazt hosszú beszédben elszónokoljon. Kérdezéseiben is mindenek előtt a judiciumot igyekezett fejleszteni és ápolni. Világos, könnyen megérthető kérdéseket tett fel és mindig elevenen s a tanulókat is elevenségre keltőén. Aztán nem a nemtudás konstatálására törekedett, hanem a mi jó feleletet kapott, azt azonnal honorálta az arczán elömlő örömmel „jól van, úgy van, helyes“ bátorító és lelkesítő szavakkal, melyeknek osztogatásában legtöbben igen takarékosak szoktunk lenni. Ez eljárással ő nemcsak erőnket és önbizalmunkat növelte, hanem minden feddésnél sokkal jobban ösztönzött szorgalomra is. Kimondhatatlanul szégyeneltük volna neki nem tudni.

Kiváló érzéke volt az iránt, hogy ismétléseknél, a záróvizsgálatokra mikép kell a tárgy egész tanévi anyagát folyton szükebb körbe vonni és a kevésbé fontos részletek mellőzésével s a lényegeseknek kidomboritá- sával mikép kell az összefoglalásokat úgy megtenni és megtétetni, hogy a tanulók ne csak részleteket memorizáljanak, hanem jól láthassák és könnyen megtanulhassák az egészet is. — Ennek következtében záróvizsgálatai nemcsak sikerültek, hanem szépek és élve