Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

4 —

érzetét; csak legyünk megelégedve azzal, a mit a jó Isten, a jó emberek áldozatából nekünk juttatott.

A jelenre térve kevés változásról szólhatok, legalább a tanító személyzetre vonatkozólag. Biró Sándor, Teleki Endre és Szabó Imre atyánkfiái nem uj és ismeretlen tanárok az ifjúság előtt, Szathmári Károly egy félévnél továbbműködött már intézetünkben s Buday Árpád is segített nekünk. Az elemi iskola I. és Il.-dik osztályában most nyernek alkalmazást Sipos Károly és Bikali Sándor okleveles tanítók. Isten segedelmét kívánom további működésükhöz.

Nevezetesebb változások lesznek a tanítás körében. A magyarországi egyetemes ev. ref. konvent rendelete alapján a most kezdődő iskolai évben terjesztjük ki az egyházi ének tanítását mind a nyolcz osztályra, heti tiz órán.

Ez intézkedés nem új. Nyolczvan évvel ezelőtt be volt iktatva tanításunk rendszerébe. De új az anyag egyik része, s tájékozásúl éppen ezt akarom kiemelni. A közönség s talán az ifjúság is meglepődve kérdi ma, hogy mi tanulni való van a zsoltárokon, egyházi énekeken nyolcz éven át? Nem nehéz a felelet; mert a magyar ember szeret ugyan énekelni, de hangjegy ismerete, elméleti tudása nincs. Ez az oka, hogy mindenki a prímet, az első szólamot akarja énekelni, énekli is, akár bírja, akár nem. Ezért hiányzik nálunk templomban és magántársaságban az összhangzatos ének; pedig az énekben is csak úgy érvényesül a hang zengzetessége, ha oda alkalmazzuk, a hová való.

Új nemzedéket kell nevelni az éneklés elméleti ismereteivel, hogy az egyházi ének és világi dal szárnyakat öltsön az ifjúság ajkán. Az új anyag tehát a hangjegy tanítás, mely lassanként ráneveli az ifjakat, hogy hangjegy olvasás után, önállólag énekeljék akármelyik szólamot. Ha ez bekövetkezik, önként alakulnak, alkalom szerint, éneklő csoportok künn az életben s behatol a templomok falai közé is a közönség összhangzatos éneke. Eddig is volt hangjegy tanulás; de kevés. Többet s jobban kell tanulnunk.