Református Kollégium, Kolozsvár, 1902
— 147 — egyetem hallgatója volt. Gyakorló tanári működését nálunk végezte 1889—90-ben. 1891-ben helyettes tanár lett a szászvárosi Kuun-kollegiumban, 1893-ban rendes tanárrá nevezte ki ugyanoda a vallás- és közoktatásügyi m. kár. miniszter ; 1894-ben az erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyűlése collegiumunkhoz választotta classica-philologiai rendes tanárrá. A mily példátlan szorgalmat, munkásságot, tanulást fejtett ki, ugyanolyat kívánt tanítványaitól is. Előljárósági, tanári, ifjúsági ügyekben senki sem lehetett buzgóbb, mint ő. Sietett, mintha érezte volna, hogy kevés időre terjedhet munkássága ; de nem érezte; meg se villanhatott eszében e lesújtó gondolat; hiszen boldog volt otthon, imádott, kis családja körében, honnan alig mozdult ki szabad ideje alatt. Az iskola és kedves családja töltötte be egész lelkét s e lélek mégis megtörött, elhomályosult. Már övéit sem ismerte, mikor a véghez közeledett. — Emberi öntudata megszűnt. így halt meg, igy hagyta itt szeretett feleségét, Kolozsvári Margitot, kedves, két kis fiát, Sándort és Mihályt, kiket most már csak az édes anya szeretete ölel körül. Elöljáróságunk, tanári karunk gyászjelentést adott ki, testületileg és Írásban fejezte ki részvétét a gyászoló családnak, koszorút tett az elhunyt derék tanár koporsójára, Kovács Dezső és Seprődi János tanárokat küldötte kép- viselőkül, Bácsfaluba, a temetésre, hol Kovács Dezső szivreható beszéddel búcsúzott el tőle kartársai nevében. Emléke legyen áldott! * Egy hónap múlva, 1902. novemb. 1-én újból búcsúznunk kellett. Nyugalomba vonult Geréb bácsi. Ez volt a Geréb Márton kényeztető neve s már ez is marad mi közöttünk és tanítványai között. E sokat jelentő kényeztetés elárulja, hogy ki és mi volt ő az iskolának, kartársainak, tanítványainak. A szeretet, a béke és engesz- telés embere. Büszke lehet reá; most is joggal élvezi 10'
