Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

110

noki karunk áldozatkész példaadására rövid idő alatt begyült 4300 korona, és az még ma is gyarapszik. E szép alapítvány nem csak nevét örökíti meg, hanem tanúságot tesz az iránta érzett szeretetről és háláról is.

Az örömmel tervezett és várt ünnep azonban már nem volt megtartható. Betegsége folyton súlyosbodott, és ő mélyen érezte azt. Féltő szeretettel ápoló hitvese s gyermekei, áldozatra kész jó sógora, dr. Sárkány Lajos tanár, gyöngéd gondossága, barátainak, különösen legrégibb és legjobb barátjának, Tuba Lajos tanárnak és Elekes Károlynak előzékeny figyelme enyhítették és olykor-olykor feledtették is vele betegségét, de erejét visszaadni földi hatalom már nem tudta; 1902. április 7-én elragadta őt körünkből a halál.

Sírjába nagy, őszinte részvét kisérte.

Sallustius, a mély elméjű római történetiró, keserű fájdalommal panaszolja, hogy ama megvesztegetett időkben minő képtelen had került a senatusba és hogy minden érdem nélkül való emberek még dicsekszenek szerzett praetori, consuli méltóságukkal, holott minden hivatalnak és állásnak díszét és fényét annak a virtusa adja meg, a ki azt viseli.

Nagy és felemelő igazság ez. Miként a magas rang és hatalom magában senkit nagygyá nem teszen, akként az igazi érdem szerény helyen is tündöklik, fényt áraszt s termékenyít. Ezt mutatja a Parádi Kálmán élete.

Őrizzük meg emlékét és kövessük példáját.

Balogh Károly,

rr.f. collegiumi tanár;