Református Kollégium, Kolozsvár, 1902
— 98 Elévülhetetlen érdemei elismeréséül az erdélyrészi collegiumok tanárai a nagyenyedi Bethlen-collegium tanári testületének meleg hangú felhívására nyugalomba vonulása alkalmából egy művészi kivitelű, díszes albumot adtak neki emlékül „Parádi Kálmán tanárnak, az erdélyrészi ev. ref. egyházkerület nagyérdemű tanügyi előadójának nyugalomba léptekor tiszteletük és szere- tetök jeléül tanártársai 1902.“ felirattal. Az üvegszekrénybe helyezett szép albumban 120 tanár fényképe van; tábláján bőrből kézi munkával készített remek domborműben babérkoszorú pálmával, közepén genius, mely jobbjában világitó fáklyát tart, baljával babért nyújt a P. K. monogrammal jelzett érdemnek; a monogramm mellett Pallas madara van. Fájdalom, Parádi Kálmán betegsége már ekkor annyira súlyos volt, hogy nem lehetett az őszinte örömmel tervezett ünnepélyesség mellett adni át a kedves emléket. Bele kellett nyugodnunk, hogy sok barátja közül csak egy, Elekes Károly tanár, egyedül, érzelmeink minden nyilvánítása nélkül, némán helyezze azt asztalára. IV. Sok munkával járó hivatalos elfoglaltsága mellett is nagy becsű és gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki a természetrajz (főleg zoo-biologia), bölcsészet és neveléstudomány terén s irt tanügyi jelentéseket, könyv- birálatokat és ismertetéseket. Mint az erdélyi muzeum- egylet természettudományi szakosztályának munkás tagja többször olvasott fel tudományos értekezéseket és tartott népszerű előadásokat. Eveken át (1876—86.) tanulmányozta az örvényférgek életét és buvárlatai eredményét hét értekezésben tette közzé, melyeknek alapján a Természettudományi-Társulat megbízásából megírta a „Millenium“ alkalmából kiadott „FaunaRegni Hungáriáé“ czimii munka számára a Turbellaria csoportot latin nyelven.