Református Kollégium, Kolozsvár, 1901
48 — gyakran fordul elő s nagyon emeli a stílus energiáját. P. o. ha a Rufinus vagy az Eutropius ellen irt feddő verset olvassuk, a pathosnak, a gúnynak, a humornak hatalmas megnyilatkozásait találjuk mindkettőben.“A sok hyperbola azonban egy cseppet se válik díszére a stílusnak. Azt mondja pl. a Stilicho consulságáról irt költeményében: promptius imponam glaciali Pelion Ossae, könnyebb a Peliont az Ossára tenni, mint azoknak a nagy dolgoknak emlékét leírni A Laus Serenaeban azt kérdezi: Quid dignum memorare tuis Hispánia terris | Vox humana valet? Probinusról pedig azt mondja: Pro te quascunque per oras Ibimus et nulla sub tempestate timentes Solstitio Merően bruma temptabi- musHistrum stb. Ez a sok nagyítás a kor bélyege Claudia- nus stílusában ; a panegyricusok dicsőítő hangjában bajos eldönteni, hol van a határ s a Claudianus mintái szintén tele vannak hyperbolákkal. Ezzel szemben igen szépek azok a helyek, hol találó rövidséggel, jellemző egyszerűséggel és keresetlenséggel van kifejezve egy-egy gnomaszerü erkölcsi mondás, pl. o. Semper inops quicunque cupit. Vivitur exiguo melius. As- perius nihil est humili cum surgit in altum Cuncta ferit dum cucta timet desaevit in ornnes Ut se posse putent. Quod flenti tuleris plus sápit osculum. Quid non saevus araor fllammarum numine cogat? Jellemző szaggatottsággal irja le Stilicho visszavonulását, midőn Rufinus ármánykodásai miatt kénytelen seregével visszatérni: Flectite signa duces Redeat jam miles Eous. Parendum est. Taceant litui. Prohibite sagittas Parcite contiguo. Rufinus praecipit hosti. Mindent összefoglalva tehát, azt mondhatjuk,- hogy Claudianus stílusa azon a magaslaton áll, amelyen a valódi szép költői nyelvnek kell állania. Vannak ugyan fogyatkozásai, de azok az irály általános szépségeit nem homályo- sitják el. Rátérhetünk már most a kérdés második pontjára, t. i. hogy valyon ez a nagy szépség és kiválóság, mégis menynyiben mondható eredetinek és mit kell az utánzás rovására írnunk.
