Református Kollégium, Kolozsvár, 1901
— 40 — nyeit s oly nagy hatást tett korára, a milyent egyetlen kortársa sem. Talentumának erejével meghódította, nyelvével, fantáziájával elbűvölte hallgatóit, olvasóit: csoda-e, ha azt állítja róla az a görög distichon, hogy Vergilius és Homerus Múzsáját egyesíti magában ?! Utolsó ránk maradt költeményét 404-ben irta* s ezután többé semmit sem tudunk róla; valószínű tehát, hogy halála 404-ben történt,** e szerint születési évét tekintve, azt mondhatjuk, hogy legjobb férfi korában, élete virágjában halt meg Halála nagy veszteség volt az irodalomra. Ki tudja, hogy azokon a remekeken kívül, melyeket rövid pályafutása alatt alkotott, még mit lehetett volna tőle várni. ?! * Ránk maradt műveit közelebbről tekintve, két csoportba oszthatjuk. Egyrészük ugyanis a hősköltészet körébe tartozik : ilyenek a Raptus Proserpínae, a Gigantomachia de bello Gildonico és De bello Pollentino seu Gotico. A második csoportba a panegyrikus költemények tartoznak, melyekaz irodalomtörténet szempontjából különösen fontosak és becsesek. A panegyrikus irodalomnak ugyanis egész Claudianusig csak egy pár figyelemreméltó művelője akadt, t. i. Varius (kinek Augustusi dicsőítő költeménye elveszett) és az ifjabb Plinius; a többi, a mi e nemből ránk maradt, valóban nem egyéb szónoklati gyakorlatnál.*** Claudianusnál azonban már teljesen kifejtve látjuk e műfajt. Mint Honorius császár udvari szónoka, mint Stilicho dicsőségének hirdetője, pártfogóinak dicséretére minden alkalmat felhasznál. Megénekli a császár harmadik, negyedik, ötödik consulságát (Paneg. in III. IV. V. cons. Honorii) a Máriával Stilicho leányával tartott menyegzőjét (In nuptias Honorii et Mariae). De legtöbbet foglalkozik Stilicho dicséretével; megénekli a Gildo felett aratott győzelmét 358-ban, consulságát 400-ban. Többi pártfogóiról sem feledkezik meg, külön költeményt szentel consulságra lépésük alkal' Bírt. id. mü. " Jeep. id. mű XVI. 1. 408-ra teszi. Ribbeck id IiJ, 518.
