Református Kollégium, Kolozsvár, 1900

— SO — (szerkesztőjének ajándékából), Tanulók Lapja, Uj Idők, Újság, Vasárnap, Vasárnapi Újság. 5. Egészségügy. A collegiumnak két tágas szobája van berendezve gyöngélkedők számára és más lakószobáktól teljesen el van különítve. Felügyelője dr Bartha János városi főorvos, az iskola orvosa, rendelkezése alatt Szakács Ödön collegiumi helyettes tanár és esküdt volt, ki a gyöngélkedők szobájába nyíló külön szobában lakott és a betegek állapotáról napon­ként hivatalos jelentést tett az igazgatónak. A gyöngélkedők szobájának felszerelése 4 teljesen és 2 részben felszerelt ágy, szekrények, asztalok, az első segély­nyújtáshoz szükséges eszközök, kötő- és orvosi szerek. Az internátusi tanulók semminemű gyógykezelési költ­séget nem fizetnek, csakis a módosabb tanulók köteleztet- nek az elhasznált gyógyszerek árának kifizetésére A gyöngélkedők, a mennyiben szükségesnek mutat­kozott, orvosi vélemény alapján esetről-esetre megfelelő külön étkekben is részesültek. A folyó iskolai évben összesen 34 megbetegedés történt, melyek közül 2 esetet a városszerte epidemikusan fellépett vörheny okozott, 1 esetben tüdőgyuladás szerepelt, 31 eset­ben különféle hurut, váltóláz és múló bajok fordultak elő. A fönnt említett 3 komolyabb beteg gondosabb ápolás vé­gett az országos kórház megfelelő osztályaiba szállíttatott, mindhárman teljesen felgyógyulva tértek vissza. Halálozás az internatus lakói között nem fordult elő, de a városon lakó tanulók közül hárman meghaltak, ezek: Deési László III, g. osztályos a vörheny, Biró Zoltán VII. g. osztályos régi szervi baj, Böszörményi József 2. e. osztályos otthon gondatlan játék áldozata lett. A collegium összes növendékei átmentek a szabály- szerű szemvizsgálaton, a városi orvosi hivatal részéről kép­viselve dr. Bartha János városi főorvos, iskolai orvos által; egy tanulónál sem találtatott gyanús szembántalorn. 1900.

Next

/
Thumbnails
Contents