Református Kollégium, Kolozsvár, 1900
106 természetrajzi gyűjteményének megteremtése és saját munkájával gazdagítása, hogy mintaszerű lett abban az időben már, mikor a legtöbb intézet tájékozatlan volt a középiskolai múzeumok czélja és berendezése tekintetében. Az az eredménydus működés, mely az erdélyi egyház- kerület összes fő, közép és elemi iskoláinak központi vezetésével jár, bizonyára nagy munkásságot igényelt és az a nagy irodalmi tevékenység, természettudományi- bölcsészeti és paedagogiai tudományos téren, valamint az egyházi irodalom terén nagy szolgálatot tett a hazai tudományos irodalomnak. Saját maga iránti kötelességet teljesít szeretett kollegánk, mikor a tanítás teréről visszavonul a mi nagy veszteségünkre, de ezután egész erejét az egyház kerületi tanügynek szentelheti. Isten nyújtsa hosszúra hasznos életét, s kérjük kedves kollegánkat, hogy gazdag tapasztalatait ezután se vonja meg tőlünk és collegiumunktól. De jegyezzünk fel már örvendetes adatokat is collegiu- munk történetéből; mint ilyenre hivatkozhatnak az alapítványok és adományok ama hosszú sorozatára mely megszokottá vált collegiumunk évi jelentéseiben, s melyre büszkék is vagyunk, mert ezek a bizonyítékai, hogy colle- giumunkat az egyházias és hazafias nevelés méltó szolgájának tekinti az irántuk érdeklődő közönség. Biró Zoltán elhunytVII-ik osztályú tanítványunk emlékére édes atyja Biró András bogártelki ev. ref. lelkész 200 korona alapítványt tett, melynek kamataiból minden év végén egy jó előmenetelű, de főleg jó magaviseletű tanuló kap jutalmat; egyenlők között ev. ref. pap hűk előnyben részesülnek Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter úr, colle- giumunk egykori kitűnő növendéke a múlt iskolai év befejezése után egykori tanuló társaival találkozott e falak között 35 évi távoliét után s azon alkalommal a testi nevelés érdekeinek előmozdítására nagylelkű ajánlatot és Ígéretet tett; elöljáróságunk ő nagy méltósága felhatalmazása alapján gazdagon felszerelte a tornacsarnokot mindennemű vívó