Református Kollégium, Kolozsvár, 1897
96 vérző szivek fájdalmán, keserű könnyek csillogásán keresztül járja át a nemzet szivét. A királyi szó elhangzott, hogy útmutatója legyen a magyar nemzetnek az új ezer évben. A világító torony tűzkévéje gyanánt fog tündökölni e királyi elhatározás a jövő nemzedékek előtt, mert arra emlékeztet, hogy a hála és emlékezés fűzi legszorosabban össze a múltat s jövendőt. Nagy emberek példája hevíti az egymás után következő nemzedékek nagy férfiúit. És ime felséges királyunk azoknak kíván emléket állíttatni, kik a nemzeti élet átalakításában, a hit- és politikai szabadság, a keresztyénség és haza, a királyi trón védelmében, a történelmi múlt megőrzésében, a jog fenntartásában, a trón iránt való hűségben hősök és nagyok valónak. Elevenítsük föl emlékűket ez ünnepélyes alkalommal. A keresztyén legendák hőse, Szent Gellert, Csanádi püspök, pap volt Istennek és az isteni igazságnak szolgája, ki hű volt urához, de hivebb az istoni törvényhez. Csanádon öletett meg valami ötven nemest Aba Sámuel király. Egyedül Gellért, püspök mert szólt emelni e miatt. Husvét napján a király urakat, püspököket küldött hozzá, jöjjön el és tegye fejére a koronát, mielőtt templomba mennének. Nem ment. Más püspök tette Aba fejére a koronát s így vonult a templomba nagy kísérettel. De Gellért is ott volt, a szószékre lépett és latinul rádörgött a királyra : a szent böjt tartása a bűnösöknek bocsánatjokra és az igazaknak jutalmokra adatott: te pedig, király, azt kardod gyilkolásával megfertőztetted és tőlem az atya novét elraboltad, minthogy ma legkedvesebb gyermekeim hiányzanak. Azért e napon, semmi bocsánatot nem érdemelsz. Minthogy pedig Krisztusért meghalni kész vagyok, a jövendőt neked megjósolom: Harmadszor is fölkel ellened a bosszú kardja és elveszi tőled az országot, melyet csalárdul szereztél.« A király emberei, kik deákul értettek, csak elhültek és intettek a tolmácsnak, ne fordítsa le Gellert szavait a királynak. A megrémült tolmács hallgatott; de Gellért észrevette, hogy remeg s rákiáltott: „Féld az Istent! tiszteld a királyt! Szavaimat mondd meg,“ és a tolmács kénytelen kelletlen megmagyarázta azokat; Aba pedig nem bántá, nem merte bántani a vesztét jósló püspököt
