Református Kollégium, Kolozsvár, 1895

— 93 kalmazást E mellett Farnos Károly r. tanár betegeskodóse alatt és halála után ennek tantárgyait, mint helyettes tanította. Mű­ködésével annyira megnyerte az elöljáróság elismerését, hogy 1855. május 11-én (31. jkvi sz ) az egyházi főtanácshoz fölter­jesztést tett Sárkány B^erencz érdekében, kérvén a segédtanári czim megadását s fizetésének fölemelését 400 írtról 500 írtra Az egyházi főtanács helybenhagyta (157. sz. a) az elöljáróság kérését s ennélfogva Sárkány B"erencz 1855. szeptember else­jétől, mint állandó segédtanár és jegyző működik. Segédtanári működése három évig tartott. Az egyházi főtanács 1858 bán (221. sz a.) az újonnan rendszeresített szám­tani tanszékre Sárkány B’erenczet választotta rendes tanárrá 1858. szept. elsejétől számítva Ebben az időben társadalmi szempontból is nagy jelen­tőségű dolog volt a kollégiumi rendes professzorság, mert a professzorok, mint első rendű tényezők szerepeltek Kolozsvár életében. Méhes Sámuel, Szilágyi B’erencz, Takács János, Sámi László példák erre, kik mellé csatla kozott Sárkány Ferencz. Benn a kollégiumban, mint a hajdani rómaiak, minden tisztségben szolgált Tanuló éveiben volt esküdt, később köz­tanító, ellenőr, majd segédtanár, jegyző, a gazdasági ügyek intézője — Tunyogi József — mellett segédkező; e tisztet még rendes tanárrá tétele előtt reá ruházta az elöljáróság; mint rendes tanár 1862 ig működött e körben. 1862-től 1868-ig tan­vezető volt, később 1871—1875-ig igazgató tanár s néhai Jancsó Lajos halála után helyettes igazgató. Ezenkívül az erdélyi ev. ref. tanárok általános özvegy-árvái ségélyalapjának pénztárnoka volt 1883-tól 1891. decz 31 ig Az 1876—78 években az erdélyi ev. ref. egyházkerület pénztárnoka volt s minthogy előzőleg 14—15 évről nem voltak összeállítva az egyházkerületi számadások, teremtett magának számadási rendszert s elvállalt feladatának becsülettel meg­felelt. Tanári hivatalában 30 évet szolgált, nyugalomba lépett 1885. julius elsején, rendes tanári fizetéssel. A kollégium körén kívül főképen az egyházi életben lát­juk működni. Sárkány B'erencz, mint szucsági birtokos, az odavaló ev. ref. egyház főgondnoka volt. — 1886-ban az er-

Next

/
Thumbnails
Contents