Református Kollégium, Kolozsvár, 1895
— 3 — csak 1739-ben végződik el hazánk déli határain. Mennyi honfivér áztatá e földet 400 év alatt ? Az ádáz tusák mily gazdag aratást nyújtottak a halálnak? Mily sötét gyászba boríták a nemzetet? De nemcsak a gyász, nemcsak a halál, nemcsak a vér emléke maradt meg. — A Hunyadiak dicső liarczainak fénye ott ragyog az európai keresztyén világ történetének lapjain. Annyi véres csatának emlékét nem lehet letörölni e lapokról. Hogyan felejthetnők el mi! Hiszen önmagát védte ugyan a magyar; 150 évig önmagáért őrködött határain s nem engedett át egy talpalattnyi földet is; de míg a magyarnak vére folyt; míg a megnyert s vesztett csatáknak lelkesítő és elzsibbasztó hatása alatt a fegyverforgatás volt a magyarnak egyetlen gondolata és foglalkozása; míg a magyar önfeláldozó, rettenthetetlen küzdelmet folytatott Európának katonailag legjobban szervezett hatalmassága ellen: addig Európa többi keresztyén népei nyugodtan pihentek. E nagy veszély nem fenyegette őket. Ezért van világtörtóneti jelentősége a Hunyadiak korának. A mohácsi vész után szomorú idők következnek. Hazánk legtermékenyebb része és fővárosa kerül török kézre 1541—1686 ig. A vesztett csaták tömkelegében csak a Jurisicsok, Dobók szerencsés bátorsága, a Losoncziak, Szondik, Zrínyiek halált megvető önfeláldozása, hazafias magyar katonáik kitartó vitézsége tartják ébren a nemzet önérzetét. 1686. óta a felszabadítás háborúi folynak 1718-ig Oh ha csak ezek folytak volna, oh ha csak a földet kellett volna védeni ! De a mohácsi vész óta a töröknél veszedelmesebb ellenségünk támadt, mely tervszerűen támadott jogaink, vallásszabadságunk, alkotmányunk és önállóságunk ellen. Mindenikért külön kellett folyni a vérnek. Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelmek ezek érdekében fogtak fegyvert. Az 1848— 49-ik évi önvédelmi harczunk az utolsó volt e szabadságharczok közűi. Az utolsó és legnagyobb, mert az egész nemzet összes érdekeit felölelte, vallás- és nemzetiségi különbség nélkül. Végig tekintve a nehány szóval említett harczok hosszú során, lehetetlen észre nem venni, hogy a nemzeti erő egyik l*
