Református Kollégium, Kolozsvár, 1895
— 95 árán jut állásához, de látjuk azt is, hogy Istentől ajándékozott egészséges testi és szellemi erejét ide szentelte ennek az intézetnek, mely alapot nyújtott családi életéhez, ide szentelte oly szorgalmas pontosságai, mely például szolgálhat utódainak. 1848. előtt szerezte ifjúkori ismereteit. Tanított azon kor tanterve szerint, de alkalmazkodnia kellett kartársaival együtt az absolut korszakbeli Entwurfhoz; része volt az 1861. szervezeti javaslat szerkesztésében és gyakorlati alkalmazásában s kellett tanítnia az 1884-ben életbe léptetett konventi tanterv szerint is. Tanításában következetes módszere a mathematika örök és változhatatlan törvényei iránti lelkesedése meglátszott a folytonos jó sikerben. Számtalan nagynevű férfi nyert kedvet tanításaiból a mathematika tanulására s tanítványai közűi sokan, mint technicusok vagy tanárok fontos szolgálatokkal értékesítették a haza javára a Sárkány Ferencz által elhintett mag gyümölcseit. Jelleme volt a szigorú becsületesség, akadályt, fáradságot nem ismerő törekvés a czél felé, a kötelességek buzgó teljesítése ; a tudomány rideg törvényeivel egyidejűleg ezeket oltotta tanítványai szivébe, leikébe. És a mag nem hullott sziklás talajra Ha újítás került szóba, akár a tanügy akár az ifjúság belső életének rendezése körűi, ezektől sohasem zárkózott el, sőt hathatósan támogatta. Az intézet anyagi érdekeinek hű szolgálatára vallanak azok a szigorú és hosszú türelemmel megejtett számadásvizs- gálatok, melyek az intézet vagyoni fejlődésének lassú, de biztos előmozdítói voltak. Ugyanezek jellemzik Sárkány Ferenezet mindenütt, a hol szolgálatot kellett toljesítnie. Hogy annyiszor viselt kollégiumi közhivatalt, közel jutott az ifjúság szivéhez; ismerte a tanulók erényeit, hibáit; az előbbieket sokasítani, az utóbbiakat atyai szeretettel, ha kellett szigorral kiirtani, mindig sikeres törekvése volt. Sok éven át, mint az egyházi árvák felügyelő tanára, az atyátlan árváknál valóban atyát pótolt. Megtanította az egyházi ösztöndíjban részesülő árvákat a takarékosság és bölcs költekezés erényeire. Es a haza derék fiai közűi sokan áldják s magasztalják bocs tanításait, áldva emlékét.