Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
- 3 épségben tartásával vélték Rómát a sülyedés lejtőjén feltartóztathatni Mert a nép, a félszázad óta dúló polgárháborúkban megtört és mélyen alásülyedt jellemű nép hitt a szemfényvesztésnek, örvendett az ajándékoknak, bízott az ígéretekben, melyekkel a magát a nagy imperator megboszulójául feltoló Octavius elkábította s nem vette észre a tógája alá rejtett kést, melylyel a már lassan, de még lüktető üterét a félálomban levő köztársaságnak elmetszeni szándékozott, hogy vérrel beszennyezett kézzel fejére tehesse a koronát. A győzelem Octaviusé lett. A szabadság főbajnokai: Brutus, Cassius, Hortensius ügyök vesztével önmaguk ellen fordítják fegyvereiket, a haza számos előkelő polgára a csatatéren leli halálát.1) Egyes csapatok önként lépnek át a győztes hadvezér pártjára, átadják légiójuk zászlóját, mig azok, a kik a köztársaságot új életre hívni reményük, elmenekülve újabb szervezkedést, újabb ellenállást kísértenek meg, bár sikertelenül. A legyőzőitek java része megalkuszik a viszonyokkal s néma ajakkal, szivébe zárva hazaszeretetét, elfogadja az Octaviustól hirdetett amnestiát s visszatér hazája földjáre. Ez utóbbinak csoportjában találunk egy törpe, alig 23 éves ifjú embert, ki Brutus főbb tisztjeinek egyike vala s a lefolyt ütközetekben mint tribunus egy légió parancsnokságát vezette. Nem kiváló katonai erények, harczban véghezvitt hőstettek emelték ez állásba, bár kötelességének mindenben és mindenütt megfelelt, nem előkelő származás, a mint az időben szokás volt, hogy csak a nemesi rang jogosított a magasabb tiszti polczok elnyerésére, hisz felszabadult rabszolgának volt a gyermeke, kiváló szellemi tehetségei, kellemes modora s a mit első helyen kellett volna említenem, feltétlen megbízhatósága képezték gyors elhaladásának rugóit. És a midőn ez ifjú lelkének édes óhaját: hazája régi szabadságának visszaszerzését meghiúsulni látá, a pártja táborában sze rzett kellemetlen tapasztalatokon okulva, nem folytatja a harczot, hanem eldobva pajzsát csatlakozik a hazatérők ') Velleius Paterculus, a különben megbizhatlan író hÍ9t. Rom. II. 71-ben mondja: non aliud bellum cruentius caede clarissiinorum virorum fűit. 1*
