Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
- 30 — A baráti vonzalomnak ez egyszerű, keresetlen hangja lengi át általában Horatius mindazon kisebb költeményeit, a melyek Maecenasra vonatkoznak. Hiszen olvassuk csak el a III. k 8. ódáját, a hol a dákok ellen küzdő Augustus távol- létében, az államkormányzás terheit hordozó barátját egy alázuhanó fa fenyegető veszélyei közül történt saját szerencsés megmenekülése évfordulójának (márcz. 1.) megünneplésére zajos czimborák közé csalja s a jelen óra örömeinek kiaknázására felszólítja, mily melegség ömlik el sorain: Sume, Maecenas, cyathos amici Sospitis centum, et vigiles lucernás Perfer in lucem; procul omnis esto Clamor et ira Mitte civilis super űrbe curas (13—17. s.) Nem marad az előbbinél hátrább közetlen hatás tekintetében a III k. 29. ódája sem, a hol a költő falusi birtokára vonulva Maecenast magához vendégül hívja, hogy alkalmat adjon neki a szökésre Róma tikkasztó melegéből s a szabadulásra gondjaitól; a sabinumi csinos hajlók legnemesebb és legbecsesebb ajándékaival kecsegteti: ó-borral, rózsaillattal és finom olajjal. Mily naiv és ügyes fordulatával mily meglepő e költemény befejező szaka, a hol birtoka legfinomabb terményeinek felajánlásával hatalmas barátját, vele szemben gyakorolt kegyéért burkolt szavakban újólag hálájáról biztosítja. Horatius az alkalmazkodáshoz jól értett s ott, a hol egyéni önérzete megbántása nélkül tehette, Maecenas hiúságának is örömest hozott áldozatot Nem választa-e helyes útat, a midőn a III. 16. ódájában is örök lekötelezettsége érzetének azon pár sorban tanujelét adja, a hol a nagy világ kincsszomjával, kapzsi pénz vágyával saját megelégedettségét, lelki nyugodtságát állítja szembe. Quanto quisque sibi plura negavit, Ab dis plura feret: nil cupientium Nudus castra peto et transfuga divitum Partis linquere gestio. (20—24. s.) Tiszta vizű patak, nehány holdnyi árnyas erdő : ezekkel megáldá a sors, megáldá Maecenas; a mije van, azzal beéri:
