Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
- 26 — Maecenast is éri a szúrás; ettől pedig Augustus óvakodott Mórt Augustus, ez a hatalmas autokrata, az egyéni meggyőződés szabad nyilvánítását, ha abból jellemére a legkisebb homály vagy személyére a mellőzés legvékonyabb sugara vetődött is, nem tűrte el T Livius történetírónak szemére lob- bantja, hogy Pompeiust nagyon dicsőíté, T. Labienus müvét, mivel személyekről és tettekről történeti hűséggel, álczázatlan szólott, tanácsvégzéssel elégePeté. Maecenasra pedig ez időben még szüksége volt: a birodalmat behálózó s az új államszervezetből folyó hivatalok felügyeletét ő végezte, a kormányzás gondjaiból jó rész az ő vállaira nehezedett. Horatius is látta Maecenas sokoldalú elfoglaltságát s hogy terhére ne legyen, időnként Sabinumára húzódik Es itt újra alkalom nyílik Horatius őszinte szeretetének, baráti meleg vonzódásának elismerésére. Egy közönséges pártfogolt vagy kegyencz, a ki csak az anyagi haszon reményében közeledik magasabb rangú személyiségekhez, reménye teljesültével az erkölcsi lekötelezettség tudata nélkül könnyedén válik meg jótevőjétől: Horatius a birtokot kapocsnak tekinté, mely még szilárdabbul Maecenashoz fűzte s a helyett, hogy búcsút mondva magas barátjának végleg Sabinumjára költözzék, Rómában marad s újabb irodalmi tanulmányoknak szenteli idejét. * * * A venusiai költő irói pályáján nevezetes fordulópont állott be: költészetének eddigi irányát, a satira és jambusirást megszakítja s tehetségét az irodalom egészen más mezején kezdi foglalkoztatni: a valódi lyra művelésére tér át s eszméket azon két dús forrásból merít, melyeknek neve: haza és szerelem. Satiráinak első könyvéről már említettem, hogy Kr e. 35-ben Maecenasnak ajánlotta fel; a második könyvet négy óv múlva 31-ben hasonló ajánlattal bocsátja a római közönség elé. Az ifjúi lelkesültség e tiz évi munkásságának gyümölcsei közé sorozandók epodusai is; mert a 14. költeménye, melyet a Kr. e 31. évben irt, sejtenünk engedi, hogy kevéssel a satirák után a végső simítást rajtok megtette, de közre nem adta, a mint a Maecenas ez iránti sürgetése elől udvariasan kitérő válaszából kiérezhetjük:
