Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

— 20 nevetség tárgyává. Hol kaphatott volna alkalmasabb helyet, szakértőbb, figyelmesebb hallgatóságot azoknak előadására Maecenas palotájánál? Az Octavius által inaugurált új korszaknak nyilvános felolvasásai, melyeknek érdekében Asinius Pollio nagy buzgóságot fejtett ki, nem találkoztak tetszésével, müveivel azokon részt nem vett; maga mondja:

Non recito cuiquam nisi amicis idque coactus,

Non ubivis coramve quibuslibet (Sat. I. 4. 73—74. s.)

Megelégedett a kisebb, de válogatottabb közönséggel, melyet úgy a katona életből merített epizód, Rupiliusnak és Persiusnak Brutus előtt folytatott czivakodása (I. 7.), Canidiának, a ravasz hetaerának esete, a kit boszorkánymesterségben leplez le (I. 8 ), valamint a tolakodó jellemrajza (I. 9.) egyaránt gyönyörködtetett. És csodálatos, hogy a nyilvános csarnokokban, színházakban tartott recitatiók emlékei a fogyó holddal eltűntek, mig Horatius satirái állandóan fennmaradtak s Írójuk a római közönség kedvenezévé lett.

E szépen megirt satirákat Horatius egybegyűjtve, némelyet elhagyva, de mindnyáját újólag gondosan átnézve Kr. e. 3ö-ben kiadja az I. könyvet és elismerése jeléül Maecenasnak ajánlja. Az ajánlatot a könyv elején levő I. satira képezi: tartalma nem tér el a többiekétől, az emberi nem egyik ferdeségét, az önsorsunk ellen zúgolódást s a mások állapota után esengést rója meg, de hízelgő dicshymnust benne hasztalan keresünk s ha az 1. sorában a megszólítás nem Maecenashoz volna intézve, sohsem tudnók, hogy e költemény egy egész könyv ajánlatául veendő. Egy szóban, egy megszólításban nyilatkozik meg a hálás költő baráti érzelme.

A jó tettért elismerést rendesen csak azoktól várhatunk, a kik annak belső értékét mérlegelni tudják. A nagylelkű Maecenas helyesen becsülte nagyra Horatius ajándékának, satirái felajánlásának jelentőségét, mert ő legdrágább, legnemesebb kincseit adá oda, a mivel addig birt Az előrelátó Maecenas az isteni ajándékot földi ajándékkal viszonozta: egy szép fekvésű és kiterjedt sabinumi jószággal ajándékozta meg a költőt. Erezte, hogy a ki ily müveket alkotott, annak múzsája még magasztosabb eszmék hirdetésére, még fenségesebb munkák