Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

- 6 sarkalta epodusai megírására. A testben és lélekben hű köz- társasági érzelmű költő maga előtt látja a philippii csata áldozatait s a midőn értesül a legújabban kitört viszályról az egyeduralomért versengő Octavius és Antonius közt, valamint az előbbinek perusiai kegyetlenségéről, a hol 300 előkelő férfit és nőt ártatlanul ölet le a Jul. Caesar emlékének tiszteletére állított oltárnál, midőn meggyőződik, hogy a rómainak eredeti jellemvonásai: hűség, egyeneslelküség, becsület már csak keveseknek szivében honol, megírja a XVI. epodusát s ebben hazája szomorú helyzetét feltárva, kétségbeeséssel telve a jövő iránt felszólítja polgártársait, hogy a phokeabeliek példáját követve vándoroljanak ki az oczeántól körülfolyt boldog mezőkre (arva beata), a hol az aranykort visszatérve, felujodva találják.

Az ideális lelkű költő hazafiui elkeseredésének, mély aggodalmainak hű kifejezője e költemény, melyből egyéni sérelmeinek, szenvedéseinek sugara is előcsillan. A kora bűneinek orvoslására gyökeresen gyógyító irt : a kivándorlást ajánló tiszta szivű ifjú a jövőt, az önsúlyától roskadozó birodalom erkölcsi bukását jósolja meg, melyet csak ritkán szakit félbe a saját viszonyairól tájékozó, egyéni panaszait tolmácsoló hang És mégis Mähly irodalomtörténetében azt a tételt állítja fel, hogy Horatiust a költésre anyagi helyzetének javítása indította s felhozza Schiller elmés megjegyzését, mely szerint a költészet Horatiusra nézve azon állat szerepét tölté be, mely „vajjal ellát“.

Zumpt még tovább megy e kérdésben : szerinte Horatius mindenféle alkalmi költeményeket irt, mások nevében, saját neve alatt, (pénzért vagy kegyért (i. m. 10. 1.) Nem szabad azonban e tetszelgős szavaknak könnyen hitelt adunk. Ha Horatius verseivel jövedelmet vagy pártfogókat akar szerezni, bizonyára nem satirákkal és epodusokkal kezdi irói pályáját, melyek két annyi ellenfelet mint barátot támasztának, hanem a Valerius Cato köré csoportosult újabb költői kar által megkezdett s több babérral kecsegtető ódafordításokkal, a miben később a verseny első jutalmát nyerte el.

Maga Írja Julius Florus barátjának:

paupertas impulit audax Ut versus facerem (Epist. II. 2, 51—52.)