Református Kollégium, Kolozsvár, 1890

XII. Az igazgató jelentése. Felolvasta 1891. jun. 27-én Az 1890 — 91-ik év mozzanatairól a következő rövid jelentést kívánom előterjeszteni. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szeptember 6-án történt. A főgymnasiumba fölvétetett az egész év folyamán 350 tanuló. 22-vel több, mint a megelőző évben. Az elemi iskolába fölvétetett 158 ta­nuló, kettővel kevesebb, mint a megelőző évben. Vizsgálatot tett 328 gymnasiumi és 150 elemi iskolai tanuló. A kollégiumba fölvett tanulók összes létszáma 508, vizsgálatot tettek összesen 487. 18-czal több, mint a múlt évben. A tanító személyzet körében gyakorló tanárul alkalmazta elöl­járóságunk Székely Ödön tanárjelölt urat a főgymnasiumban; Kiss József és Antal Gyula okleveles néptanítókat az elemi iskola 3. és 1 osztályaiban Az iskolai törvényszék tagjai közé fölvétettek Kiss József és Antal Gyula elemi iskolai tanítók. A bennlakás és magántanítóság kedvezményében részesült 24 egyetemi hallgató. A főgymnasiumi magántanítók száma 38, az ele­mi iskoláé 19. Összesen 57. Fegyelem tekintetében szerencsések voltunk annálfogva, hogy idején sikerült fölfedeznünk a rosszra hajlandókat s eltávolítottuk in­tézetünkből. Consilium abeundival 3 bennlakó és 1 künnlakó tanu­lót bocsátottunk el. Egyre csak a vizsgálatok után derültek ki a hibák. Ennek megbüntetését kénytelenek voltunk a társadalomra bizni. Az egészségi állapotok ez év folytán kedvezőtlenek voltak. A bennlakók közül typhusban 1890. nov. 25. meghalt Antal Lajos VII.

Next

/
Thumbnails
Contents