Református Kollégium, Kolozsvár, 1886
XII. Ének- és zenekar. a) A zenekar Stőger Béla, kolozsvári tauítónő-kópezdei zenetanár és karnagy vezetése alatt önként vállalkozó tanulók és egyetemi hallgatókból állott. Volt 15 tagja, kik közül 11-en rendes működő tagok, 3-an kezdők voltak. Rendes tagok : Kecskés Béla, Soheitz Pál, Horváth Kálmán (1. hegedű) ; Csiki Mihály, Scheitz Pál, Veszprémi Dezső, (II. hegedű); Czeglédi Lajos, Lachéta Béla (fuvola) ; Hancz Mihály e. h. (klarinét); Thurner Albert (brácsa); Donogány Zakariás e. h. (gordonka), Hubert Iván (gordon). A zenekar tanult 6 zenemüvet, nyilvánosan működött háromszor, a kollégiumi ifjúság által a márcziusi napok emlékére rendezett ünnepélyen, az 1887. február 12-én tartott ifjúsági hangversenyen és a zene-ének próbatóten. Jutalmat nyortek a zenében tett előhaladásukért a tanulók közül a következők: Hubert Iván rendező 3 írt, Csiki Mihály 2 frt, Scheitz Pál 2 fit, Horváth Kálmán 2 írt, Czeglédi Lajos 2 frt. b) Az énekkar állott 51 tanuló ifjúból. Karnagy: Stőger Béla, szólam vezetők Hancz Mihály és Ilkovics Salamon. A négy szólamra osztott énekkar tanult 16 darabot, melyek közül 4 alkalommal nyilvánosan előadott 8-at. Az énekkar a református belső templomban énekelt 2 alkalommal, egyszer a nőképezdei énekkarral, mint vegyes-kar, temetésen egyszer, és a márcziusi ünnepélyen. Jutalmat nyertek: Csiszár Bálint rendező 5 frt, Bárdi Géza 3 frt, Veszprémi Dezső 2 frt, Gáspár János 2 frt, Tárkányi György 2 frt. c) A kollégiumi kis dalárda tagjai voltak önként vállalkozó tanulók, egyetemi hallgatók és vendégek, összesen 26-on Hancz Mihály e. h. vezetése alatt. Mint férfi-kar nyilvánosan működött négyszer isteni tiszteleten, temetésen, a márcziusi ünnepélyen és az ifjúsági hangversenyen, 2 alkalommal: isteni tiszteleten s az ének próbatóten, alsóbb osztályú tanulókkal kiegészítve, mint vegyeskar működött.