Református Kollégium, Kolozsvár, 1886

a cs és ez alliterálásakor mintegy hallani véljük azt a kényeztető beszédet is, mely ilyenkor szokásos.

A folytatásban is:

Lebke szellő lebegteti Tengerzöld ruháját:

Széles úton, poros úton Felleget ver a ló,

Csillámlik a, villámlik a Fényes aczél-patkó. stb.

magunk előtt látjuk a tova vágtató amazon lebegő ruháját s a nyomában támadó porfelleg közül a mén ki-kivillanó aczél-patkóit.

Az „Egri leányában pedig, midőn az együtt múlató magyar és lengyel urak a felköszöntéseket elvégezték, s Rá zene zendül, ropog a dob mélyen . . .

Rá zene zendül, kehely összecsendül Magyar és a lengyel deli tánezra lendül, stb. nemcsak a zene hangját s az összeütődő poharak zaját halljuk, hanem a mint Szász K. megjegyzi, rythmusából még a „Búsul a lengyel“ menete is kiérzik.

A simulékony lágy nyelvre Tompától hoztam fel példákat s nem mellőztem a tündérek jelenetét sem „Csongor és Tünde“-böl, melyről Gyulai azt mondja, hogy olyan a nyelv benne, mintha oda lenne lehelve.

A „Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le kis csapongó.“

forma példákkal azt érzékeltettem, hogy miként lehet az alliteratio- val a gyöngédséget is kifejezni.

De föl kelle mutatnom azt is, hogy a nyelv még a vihar s a csaták zajának érzékeltetésére is alkalmas éppen azon hangutánzó szavak segélyével, a melyek egyszersmind a nyelv zenei részéhez is tartoznak.

Természetesen ide járul még a rythmus, rím és mérték is, utóbbi pl. midőn Vürösmartynál Bátor Oposról mondatik, hogy:

_ w — w w — vv _ _ -T- w------M

enne rohanna re pülne de I nem hagy hatja ve zérét . . . még a ló vágtatását is érzékelteti.

Az élet és természet zordonabb jelenetei rajzolására különösen sok alkalmas szóval bírunk. Költőink igen szépen használták