Református Kollégium, Kolozsvár, 1885

27 netemet személyesen kifejezni a számtanácsos urnák, ki az idén is külön 20 irtot adott ma th em a t ik a i pályadijra. Szász Gerö esperes ur maga részéről is 2 aranyat ajándé­kozott azon VIII. osztályos tanuló részére, ki legtöbb önmunkássá­got fejt ki. Dr. Sárkány Lajos 20 francot ajánlott fel egy mathema- tikai feladat megoldójának. T. Csíki Mihály úr az idén is 5 írttal járult a szegény alaphoz. T. Burckhárdt Ágoston úr 11 irtot volt kegyes adomá­nyozni a helybeli özvegy tanárnék segély alapja javára. A f. év február 20-án megtartott ifjúsági estély szépen látoga­tott volt. Tiszta jövedelem folyt be 200 írt 98 kr., mely összeg két egyenlő részben az iskolai kórház és a helybeli özvegy tanár­nék alapjai közt osztatott meg. 100 írt 49 krt kapott egy-egy alap. A kórház alaphoz utólag járult dr. Jenei Viktor úr 2 írttal, miért fogadja meleg köszönetünket. A mi az intézet jótékony alapjait illeti, ezek következő fejlő­dést mutatnak: Sámi alap 1885 végén: 1486 frt 18 kr., gyarapodott 23 frl 46 krral, pedig ez alap kamatjai az ösztöndijat és a történel­mi pályadijat fedezték. A szegény alap: 3567 frt 54 kr.; kevesebb: 50 frt 8 kr. De ez is gyarapodás, mert a tavaly életbe léptetett szegények könyv­tára taneszközzel való segélyezése többe került 100 írtnál és mégis csak 50 frt 8 krral kevesebb az alap. A tőkésítés gyorsan fejlődik. A Kilyén alap: 1553 frt 61 kr.; gyarapodás 71 frt 20 kr. A kórház alap: 2519 frt 31 kr. : a Kendefii Elekné Beth­len Krisztina-féle alapitványnyal (291 frt 90 kr.) = 2811 frl 24 kr.; gyarapodás: 227 frt 12 kr., holott a beteg szobára költöttünk 45 frt 95 krt, tehát voltaképi gyarapodás: 273 frt 7 kr. A kollégium jótékony alapjai gyarapodtak tehát a lefolyt is­kolai évben: 2421 frt 70 kr.: adomány befolyt: 60 frt és 3 arany. Az ifjúság az idén is számos jótéteményben részesült az inté­zet részéről, mely mint édes anya osztja szót adományait csekély vagyonából.

Next

/
Thumbnails
Contents