Református Kollégium, Kolozsvár, 1882

33 mint. tavaly, moly összeg mellett a kegykosztot adó úrnők áldoza­tának értékét legalább 1000 írtra tehetni. Mondd csak nemes ifjúság: ennyi áldozat nem kötelez-o? De ne szólj: feleljen rá a legékesszólóbb beszéd: a tett, az akarat ne­mes irányú elhatározása, az erkölcsi lelkesedés! Még az egészségügyi állapotokról jelenthetem, hogy a múlt évnél határozottan kedvezőbb vala. Eagályos baj 7 fordult elő. És ki kell fejeznem elöljáróságunk és tanári karunk nevébon köszönetiinket ta­nodái orvosok dr. Nagy József és dr. Boytha József uraknak szives fáradozásukért, melyet az ifjúság egészsége érdekében kifejtettek. Ezzel kapcsolatban említem még meg, hogy tanodánk belső udvarának játszótéren kívül eső részének parkká alakítását határozta el elöljáróságunk. Ritter és Walz kertész urak szép terve szerint 500 frtnyi áldozatba fog kerülni e berendezés, mely költség feleré­sze már ki is adatott, mert a munkának felerésze elkészült. A fel­ügyeletet Parádi Kálmán kartársunk lelkesen gyakorlá; az ifjúság pedig távol tartá magát a gondtalan rombolástól, sőt maga is se­gített az öntözés körül. Fogadják tek. Horowitz Salamon és tek. Zsigmond Dezső urak szives köszönetünket, hogy az ültetéshez való jó földhöz jutnunk segítettek. Erélyes takarékoság lehetővé tette, hogy e kiadást nem érezte meg a közpénztár; de a jövő fogja meg­mutatni, mily jótékony lesz az ifjúság ízlésének fejlesztésére és a közegészség javítására. Évtizedek múlva hadd pihenje ki minél de­rekabb ifjúság, minél termékenyebb munkásságát a terebélyes gesz­tenyék és sugár fényűk árnyában. Es most mi pihenőre térhetünk. Ti a legédosebb pihenőhelyre: a szülei hajlékba; mi családunk kö­rébe. Jöjjetek vissza egészségben, találkozzunk jó kedvvel, gyarapodó reménységgel és minden jó és nemes eszme iránt növekvő szeretet­tel. És most mélyen tisztelt elöljáróság még egyszer [megköszönöm beírnom vetett bizalmát, jóindulatát; nektek szeretett kartársaim buzgó támogatástokat, a közügyre irányzott tevékenység közben az én gyengeségem iránt tanúsított gyöngéd elnézésteket, do mely őszinte, nyílt igazságszereretettel kimondá azt, mit jónak és he­lyesnek vélt vagy tapasztalt, hogy ne szűkölködjem vezérlő tanács nélkül. Ezek után a nagyérdemű közönség szives jelenlétét megkö­szönve és az ég áldását kérve mindnyájunkra, az 1882—83-ik isko­lai évet bezárom. 3 Kolozsr. ref. coll .ért.

Next

/
Thumbnails
Contents