Református Kollégium, Kolozsvár, 1881

11

tó tusái közé sodort emberiség minden népét a görög-római stoa bölcsek által álmodott egységben nem olvassza egybe egy magasabb eszme világánál. Terméketlenné silányul, adathalmazzá dermed a történelmi múlt élő nagy egésze; ha a haladás eszméje nem hatja át, a történetbuvár lelkét, ha az ellenmondó tények- egymást, tagadó jelenségek útvesztőjében Ariadne-fonal nélkül té- velyeg. Az emberiség útja nem körben taposás, nem a tényezőkés eseményeknek a végzet szeszélye, egyes hatalmasok szövetkezése, a véletlen közrejátszása folytán keletkező kalejdoskopszcrü csoportulásálioz hasonlít az a küzdelem képe, melyet az emberiség megharezol ; do felséges kibontakozás a gyengesége és tudatlansága által rá vetett békékből, melyek a szabadakarat isteni szárnyaival felruházott embert megtörték, hogy e szárnyakat egyes hatalmasok a magok biztosítására lemessék. A reformátorok által megindult mozgalom növekedett erőben, jogban és reménységben Az emberiség nem a bukott ember, ki paradicsomába visszasóvárog; de bujdosó királyfi, ki trónját, kivívja saját erején. A gyengeség az értelem által fegyelmezett akarattá fejlődvén, erőre kap a tudatlanság eloszlik, mint a reformatio pitymallatán hangzott a vidám dal az emberi jogoktól megfosztott néprétegek vigaszául:

Hányszor keresett Sámi vigaszt e hitben, midőn ez árny hazánkra borult, midőn az éjben egy elnyomott nemzet jajszava volt hallható.

Átkutatta a történelmi múlt, elrejtett zugait, hogy a tért megtalálja; áttanulmányozta a bölcsek iratait, hogy a vigaszban megerősödjék; a valláserkölcsi újjászületés merész ábrándozóihoz járt el titkon áhítattal, hogy az ellenmondó jelen, az elvtagadó élet vásáros zajából elmenekedjék az a nagy elmék összhangot sugárzó körébe. Ekkor szitt leikébe valami csodás derűt, mely el nem borult a zord időkben. De olyan körülményék közt költözött leikébe e derű, midőn az ébredő, jogaiért harezoló nemzet fenséges arcza sugározta ki.

1846-ban a már szintén hamvaiban nyugvó Hiri igtatta be őt egy oly tanszékbe Zilahon, melyet a Wesselényi-család alapított, — mintha csak az ő számára alapított volna: azon eszmék

urulnam fugat clavitas,

noctcm lux eluminat.“