Református Kollégium, Kolozsvár, 1881
8 sadalom minden tagja szeretettel csüng egymáson: lehetetlen, hogy el ne szoruljon szive annak tudatára, hogy ha beteg tagja van, a szülei ház meleg gondozása helyett annyi más idegen, ismeretlen beteg közé kerül, kiknek arczárói nem mosolyg felé részvét, a kórtársak fólelevenitő, félig gyógyító vidám mosolya. Karoljátok föl ti Ifjak, oh karoljátok föl tisztelt szülők és emberbarátok e kórházat, mely ha létre jön, a jövő nemzedékek hálára legfogékonyabb tagjai: a szülőktől távol elszakadt szegény beteg gyermekek fognak min dnájunkát áldani. És most felnyitom a sorompót. A pályafutás hozza meg nektek a koszorút, mely boldoggá teszi szülőiteket, de egyedül tehet boldoggá titeket. A koszorút, melynek virágait az anyatermészet bőven adja: a fujdogáló őszi szelek nélkül is elhervad; de a pályanyertes ifjú koszorúját a kötelességtéljesités boldogító tudata és a szülők, az elöljárók szeretete és elismerése fonta: ennek örökké megmarad a becse; megmarad a növekvő önérzetben, mindigtudal- masabb akaratban és az ég legnagyobb ajándékában: az erkölcs tisztaságban és igaz vallásosságban. Adja Isten, hogy az új tanévet úgy végezzük, mint a kik az erkölcsi tökéletesedés végtelen mezején egy állomással közelebb jutottunk a magasztos czélhoz! Az ég áldása nyugodjék drága hazánkon, városunkon, ez intézet elöljáróin, tanárain, tanítóin, tanulóin. És ezzel ez 1881—82-ik iskolai évet megnyitottnak nyilvánítom.