Református Kollégium, Kolozsvár, 1880
69 A próbatét az iskolai önképzőköz zárünnopólyivel együttesen 1881 május 22-én tartatott meg szép számuközönség előtt dicséretes eredménnyel. Ez alkalommal a zenekar eljátszott egy nyitányt, több tánezdarabot és opera részletet. Jutalmat nyertek: Gönczy Endre c. h. mint rendező különös dicséret kifejezése mellett : 4 irtot. Tarnos Árpád, Rosenthal Zsigmond, Benedek Árpád, Dombi Zoltán, Hirsch Lajos, Szabó Péter, Eerenczi Gyula egy-egy forintot Tóth Kálmán 3 frtot. Dicséretben részesültek: Siro Zsig- mond llorovitz Salamon, Stovicsok Béla, Negyolsky István. A zene és énekkart Boér Gergely tanító képezdei tanár vezette szakértelemmel és fáradhatatlan buzgalommal. Az énekkarnak volt 80 tagja. Alakuló gyűlés 1880 szept. 11-én tartatott meg. Tagjai egypár kivételével a gymn. négy felső osztályának növendékei voltak. A többiek egyetemi hallgatók va- lanak. Szólam vezetői tisztet vittük: Kocsi Andor, Farnos Árpád Gönczi Endre e. h. urak és Benedek Árpád VIII. k. o. Rendezőnek B. Thoroczkai Viktor VIII. k. o. pénztárnoknak Wéér György VIII. k. o. ellenőrnek Eerenczi József VIII. k, o. választatott meg. A bizotmány a négy felső osztály növendékeiből arányos számba lett megválasztva. Az előző évhez képest a beiratkozott és köteles tagok az egész év végéig nagyobb odaadással működtek. A tagok száma sokkal kisebb mértékben apadt az év folyama alatt. A gymnasíum alsóbb négy osztályában megkezdett módszeres énektanítás hatása érezhető. Mind a kedv mind a kitartás emelkedett. Próbatét a zenekaréval együttesen tartatott meg jó eredménynyel próbatéten énekkar öt darabot énekelt. Ez alkalommal jutalmat nyertek, Thoroczkay Viktor mint rendező 2 frtot. Farnos László, Fcrenczi József, Kenyeres László, Farkas Károly, Csuka Domokos Hancz Jenő egy-egy forintot. Dicséretben részesültek Siró Zsigmond, Fogarasi Béla, Ilugel József. Balogh Béla. Szabó Ödön, Benyovics Lajos, Békési Géza. Vájná Gyula. A templomban év folytán többször működött az énekkar. Ezen kívül az énekkar válogatott tagjaiból alakult kisebb kar két temetésen működött: Ozv. Nagy Ferenczné, bőid. cml. néhai tanár Nagy Forcnez özvegyének és Bodor Zsigmond VI. k. o. tanuló temetésén. Az énekkar, valamint a zenekar vezetője Boér Gergely volt.