Református Kollégium, Kolozsvár, 1880
Igazgatói megnyitóbeszéd, Tartotta Jancáó Lajos, 1880. sept. 5-én. Megpihenésre és családi örömek élvezésére szánt napjaink vajmi gyorsan lejártak, és Isten jóvoltából újra együtt vagyunk, együtt lehetünk! Kell-e mondanom, hogy tanári karunk várta az ifjúságot azzal az érzelemmel, melylyel a szülők várni szokták messze távozott gyermekeik hazatérését; várta és most üdvözli azzal a hittel és reménynyel, hogy mindenik kész-örömest tért vissza körébe : megújult erővel és buzgalommal folytatni félbeszakított munkáját. De hát minemű és természetű munka az, melyet a megújuló nemzedékek fokozódó crőfeszitéssel végeznek, — végezniök kell? A kérdés érdekünkben áll; pár pereznyi időnket megérdemli. Részemről a feleletet a következő egyszerű hasonlítással gondolom megadni: Midőn őszre kelve költöző madár-sereg vonúl el fejünk felett, meg nem álljuk, hogy egy darabig el ne kisérjük szemeinkkel a bujdosókat. Es midőn a messzeségbe vesznek tekintetünk elől, résztvevő búcsú-szavunk után titkon kérdezzük magunktól: miért hagyták el ily korán fészkeiket, mikor még derült az ég és zöldek a ligetek? hová mennek ily szorongó sietséggel? ki vezérli járatlan útaikon ? ki fog jelt adni visszatérésükre ? És ha elképzeljük, elgondoljuk, hogy a költözködési mozgalom nemcsak fejünk felett, hanem egész félgömbünkön s évenként ki nem maradó pontossággal történik, s fürkészve rájövünk, hogy a nagyszerű élő-inga mozgató ereje az önfentartási ösztön: akkor nemde méltó csodálat keletkezik lelkűnkben a természet titokteljes háztartása fölött? Tudjuk, hogy c napokban, — szintén őszre kelve, — egész hazánkban, sőt egész északi félgömbünk műveltebb részén: az
