Református Kollégium, Kolozsvár, 1878
51 A szóbeli érettségin az erdélyi lielv. hitű mltgs. állandó igazgató-tanács által kiküldött biztos: főgondnok Lészai Ferencz ő méltósága elnökölt. A VI. középosztály átviteli szigorlata (deáki rigorosum) az összes tanári és közoktatói testület jelenlétében tartatott meg. A szóbeli vizsgálat tárgyai: magyar, latin, görög, német nyelv, meny- nyiségtan, földrajz és történelem (előzetesen az 5 elsőből zárthelyi Írásbeli dolgozat készült.) Tartozik ilyenkor minden növendék any- nyi általános képzettséget felmutatni, mennyi tudományos pályán való elhaladásának biztosítékául tekinthető. A bölcselmi, azaz VII. és VIII. gymn. osztályok vizsgálatait magok a kérdező tanárok ejtik meg az igazgató tanár s legalább két megbízott tanártárs.jelenlétében. Az elemi és a gymnasiumi 1—VI. osztályok köz- és magán- vizsgálatain a tauvezető-tanár elnököl és számol be azok eredményéről collég, elöljáróságunk útján a legfőbb hatóságnak. A pót- és javító vizsgálatokat illetőleg: a) Azon nyilvános tanulók, kik, rendes időben a vizsgálatokat le nem tették s tanulmányaikat a következő osztályban folytatni kívánják, a tanári karhoz benyújtandó s a mulasztást igazoló bizonyítványokkal felszerelt kérvény alapján pótvizsgálatokra bocsáttathatnak. Kik a rendes vizsgálatot le nem győzhető akadály miatt nem tették le, dij nélkül bocsáttatnak pótvizsgálatra, a többiek a magánvizsgálatokért járó dijt tartoznak fizetni. b) Azon nyilvános tanulók, kik csak egy vagy nehány tantárgyból nem tettek vizsgálatot, az a) alatti szabály alá esnek. c) Oly elemi és középosztályos tanulónak, ki csak egy tantárgyból kapott elégtelen tanjegyet, az illető tanító meghallgatása után a tanvezető tanár, olyannak pedig, ki két tantárgyból kapta ezen tanjegyet, a tanári testület engedélyt adhat a vizsgálat ismétlésére. A ki kettőnél több tantárgyból másod osztályzatot nyert, javító vizsgálatra nem bocsátható ; az ilyen ismétli az osztályt. A bölcselmi folyam növendékei, a tanári kar engedélyével, egy egész évről csak egy másodosztályt javíthatnak. d) A pót- és javító vizsgálatokat úgy a nyilvános, mint a magán tanulók ugyanazon tanodánál kötelesek letenni, a melynél * 4* Bk