Református Kollégium, Kolozsvár, 1877
2. Ének- és zeneegylet. Az énekkar köteles tagjai voltak a négy felső középosztály erre képes tagjai. Részt vettek — bár felette csekély mértékben — azon egyetemi hallgatók is, kik a tanodában szállást és magán tanítványokat nyertek. A tagok száma volt 65. Karmester Boér Gergely tanitóképezdei zene- és énektanár volt. Az énekkar élén egy bizottság állott; melynek elnöke Hegedűs István tanár; tagjai Szoboszhu Mór osztályvezető, Lőthe József egyetemi hallgató, Kocsi Andor egy. hallgató, Császár Ferencz VIII. osztályos, llőgves Ferencz Vili. osztályos, Lészai Andor, Sámi Béla VII. osztályosok, Ibrányi Albert, Izsák Lajos VI. osztályosok) Wéér György V. osztályos valónak. Szólamvezetők voltak Lészai Andor és Sámi Béla. Rendező Bakcsi Ferencz. Pénztárnok Nagy Ferencz, egyet, hallgató, Ellenőr Pánczél Zsigmond. Az énekkar az év folytán több alkalommal énekelt a templomban. Próbatétét az önképzőkör zárünnepélyével egy időben : május 30-án tartotta meg szépszámú közönség előtt. A zárünnepélyen jutalmat nyertek: Bakcsi Ferencz 3 írt., Farnos Dezső 1 frt. Fekete Máté, Kaizcr Ottó, Bartalus István l—1 frtot. Dicséretre érdemesek voltak: Bartsi József, Csizér Ákos, Farnos A., Csiszár Gyula, Tordai Sándor, Borkesi Márton, Izsák Lajos, Bakcsi Gergely, Ferenczi József, Naláczi Ödön. A zeneegyletnek volt 19 tagja. Elnöke Hegedűs István tanár, titkára Farnos Dezső VIII. oszt. Rendező Lészai Andor VII. osztályos. A zenekar egy pár fúvó hangszerrel erősitett vonózenekar volt. A próbatéten a müsorozat nagy részét a zenekar által előadott darabok képezték: Nyitány, Portiéi Néma, Traviata, Trovatore operákból részletek, nagyobb egyveleg magyar dalokból, több tánezdarab, két induló. A zenekart Boér Gergely tanitóképezdei ének- és zenetanár. Érdemeket szerzett magának Lészai Andor, a zenekar évek óta rendezetlen állapotban levő hangjegygyüjtemények leltározásával. Jutalmat nyertek a zárünnepélyen : Lészai Andor 3 frt, Kocsi Andor, Böhm Endre 2—2 frtot, Farnos Dezső, Pánczél Zsigmond, Jakab Géza, Tóth Kálmán, Adler Albert, Benedek Árpád 1—1 frtot. Dicséretet nyertek Szilágyi József egyet, hallgató, Székely Sándor, Farnos Árpád, Wéér György, Filippi Gyula.