Református Kollégium, Kolozsvár, 1877
13 III. Igazgatói zárbeszéd, Tartotta .Tívncsó I^&jos, igazgató-tanár, 1878. junius 29-ikón. Nemes ifjúság! Tanodánk hosszú életéből újra letűnt egy év! Noha a miénk is benne foglaltatik: mégsem mondám magunkénak ez életet és annak letűnt esztendejét. Mert úgy képzelem most élő mindnyájunkat, tanítókat és tanítványokat, mint csakis ideig-óráig való megtestesítőit, hordozóit egy örök-életű eszmének, mint időnként váltakozó leveleit és gyümölcseit annak a mély gyökerű szellemi élőfának, melynek neve „A kolozsvári ref. fő tanod a.“ Hivatalomnál fogva ennek az élő eszmének letűnt esztendejéről kell beszámolnom azok előtt, akik által az fennáll és akik számára gyümölcsözik, t. i. a szülők, a társadalom és az állam előtt. Azonban nagyon ösztönözve érzem magamat: mindenek előtt a legfőbb számadoltatóval szemben tenni meg számadásomat, t. i. hálát adni tanodánk nevében a Gondviselésnek azért, hogy tanévünket szerencsésen befejezhettük; befejezhettük ezt az évet, melynek békés lefolyhatásához mindnyájunknak oly kevés reménységünk lehete; ezt az évet, melynek egész tartama alatt hasonlók valánlc a mezei munkásokhoz, kik látják tornyosulnia sötét fellegeket s már-már kikerülhetlennek tartják a vihar kitörését, mely munkájuk gyümölcseit szétszórni és eliszapolni fogja. Folyton ily szorongó állapotban valánlc a nemzetközi megbomlott viszonyok miatt, és ime! a mi munkánk mégis szerencsésen be van fejezve; kévéink, kalangyáink rendben és sértetlenül állanak! Kinek tulajdonítsuk e reménytelen eredményt; kihez emeljük érette hálánkat ? avagy nincs kinek, és nincs is miért hálálkozzunk ?! Ily kérdéseket emelni nem merészkedném, ha nem tudnám:
