Református Kollégium, Kolozsvár, 1876
26 érzelmeket támasztja lelkemben. Mert úgy képzelem, mintha ez iiunepélyes órában nem veletek szemben állanák, hanem veletek együtt: a szülékkel és nemzetünk geniusával szemben. Ily komoly számoltatok előtt képzelem magunkat, s mintegy hallom hozzánk intéztotni a rövid, de nagy kérdést: „megfelelt-e a tanoda tanári kara és ifjúsága a letűnt év alatt a beléjök helyezett bizalomnak és várakozásoknak ?“ Óhajtanám, hogy e kérdésre egy merőben részrehajlatlan s •egyszersmind oly személy felelne, ki tanodánk évi életét és működéseit avatott szemekkel kisérhette volna. Ilyennek hiányában a lelkiismeretes feleletet nekem kellvén megadni, nyugodt lélekkel felelhetem: „Igenis! tanári testületünk, melynek tagjai közt a testvéri egyetértés mellett a szoros kötelesség-érzetnek szelleme lakozik : egész erejéből buzgólkodott nagy fontosságú feladatának a letűnt év alatt is eleget tenni; az ifjúság pedig, felfogva saját érdekeit s megértve a tanári kar jó szándékait: mind szorgalom, mind erkölcsös magaviselet tekintetében, átlag véve, dicséretesen megfelelt a belehelyezett várakozásoknak. “ „Átlag véve“ — mondám — mert hogy eyyes mulasztások s kisebb jelentőségű törvénybe ütközések most is fordultak elő, az, gondolom, magától értendő. Akarom mondani, hogy egy ily számos ifjúból és gyermekből álló kis államtól azt várni, hogy annak tagjai kész erkölesiséggel bírjanak: túlhajtott, sőt természet-ellenes követelés volna. Véleményünk szerint: ifjútól, s még inkább gyerektől elég ennyi, ha ő a törvényeket és kötelmeket alattomosan kijátszodni nem igyekszik, s azokkal való összeütközés esetében , makacs ellenszegülés helyett, hibáját elismerni s azt jóvá tenni kész. E várakozásnak tanodánk ifjúsága a letűnt év alatt eleget tett, s az által a tanodái igazgatóság feladatát nemcsak meglcöny- nyitette, hanem élvezetessé is tette. Az ifjúságnak ezen átalánosságban kifejezett dicséretes magatartását illetőleg azonban, megjegyezni kívánom, hogy az örvendetes eredmény létrehozásában, — a tanári és tanítói testület mellett — nagy részök van a tanodái esküdteknek, főleg pedig az ellenőrnek is, ki az ifjúság bel- és küléletónek minden mozzanatára kiterjedő, éber gondoskodása s tapintatos, humánus bánásmódja által: az ifjúságot nem annyira rákónyszeritette a törvények tiszteletben tartására, mint inkább megkedveltette vele a törvényszerű